Menu

Vásári forgatag, vásári hangulat

2017-09-13 11:42:57

 

 

Jöttem, mentem, nézelődtem szombaton délután a gimnázium környékén és a főtéren a Promenád mentén is. Nem volt nagy tömeg, meg-megálltam, s beszélgettem az ismerősökkel. Egy idősebb úr meg is szólított, mert kereste, hol is van a vásár „érdemi része”. A főtéri parkban látható sok autócsoda mellett más kiállítókat is látni szeretett volna.

 

alt




A gimnázium udvarába együtt sétáltunk be. Ő azt mesélte, hogy a Bercsényi úton, a sportcsarnokban volt legutóbb ilyen rendezvényen. Elmondtam, hogy 2011 óta, immár hetedik alkalommal az expó mindig itt, a városközpontban van. Hogy röpül idő, állapítottuk meg együtt, aztán azt is megbeszéltük, hogy a régi városvezetés idején a Bercsényi úton 1998-tól 2010-ig volt nyaranta expo.


altAz idei expó újdonsága, hogy első alkalommal megnyílt a Mesterségkorzó. Csak a szombati napra több mesterségpontot állítottak fel a 2016-ban alakult Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület tagjai, hogy bemutassák munkájukat és annak eredményeit. A Mesterségkorzón hét jászsági kézműves és négy nyírségi alkotó munkáit láthatta a közönség. Az idei expó díszvendége Nyíregyháza volt, így a nyírségiek bemutatkozása is sokszínűre sikeredett, a Mesterségkorzón is helyet kaptak.


A Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület vezetője Gál Dobos Bea elmondta, hogy a kistérség kézműveseit - Árokszállástól Ladányig - fogja össze az egyesület, s erre a  bemutatkozásra nagyon készültek. A sátraknál egységes arculatot alakítottak ki, s a népi mesterségek – nemezelő, fazekas, kosárfonó, csuhé- és gyékény-készítő, viseletkészítő – sátrainál sok információval is gazdagodhattak az érdeklődők. Volt, ahol bemutatót is tartottak, más sátornál a kiállított munkák szolgáltak érdekességgel, de vásárolni is lehetett.  Sőt, a Mesterségkorzóhoz csatlakozott Kalla Pál kádármester is, akinek bemutatója szintén vonzotta a közönséget.

 

 

alt



Az expo színes forgataga, az eszem-iszom, jól szórakozom mellett nagyon értékes kiállítási anyaggal és interaktív résszel gazdagodott a Mesterségkorzónak köszönhetően.  Reméljük, a folytatás még gazdagabb, színesebb és érdekesebb lesz. A mesterekre biztosan számíthatunk!


Kiss Erika

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít