Menu

Lecsófőző verseny a Neszűrben

2017-09-13 13:46:46

 

 


Ha szeptember, akkor lecsófőző verseny a Neszűrben, a 7-8-as dűlőben a Mini ABC-nél. A Szíjártó József által több mint tíz éve életre hívott versengésre idén nyolc csapat nevezett, s jó dolga volt a zsűrinek.


Szeptember 9-én, szombaton nagy volt a sürgés-forgás a Neszűrben a Mini ABC-nél. A már hagyományosnak számító lecsófőző verseny résztvevői gyülekeztek már korán reggel, hogy időben, felkészülten várják a versengés kezdetét. A résztvevők szinte kivétel nélkül már ismerősként köszöntötték egymást, s mivel az időjárás is kegyeibe fogadta a főzőket, így a nagyszerű hangulat borítékolható volt.


Tíz órakor már javában készültek a lecsók – öt csapat indult a hagyományos versenyben –, de három nevezett gárda más ételt választott, így ők a különdíjért indulhattak harcba. A házigazda arról is gondoskodott, hogy főzés közben is legyen izgalom. Három fős csapatok kerékgurító versenyét is megrendezték ugyanis ezen a napon. Egy kicsi, egy közepes és egy óriási kereket kellett az induló négy együttes tagjainak előbb lefelé, majd felfelé gurítani. A versenyzők apait-anyait beleadtak így számomra – aki a forduló bólya szerepét játszottam –, már az is sikernek számított, hogy nem gázoltak el. Nem kis derültség kísérte a versenyt, melynek végén nagy tapsot kaptak a kerekeket gurigatók.


Közben persze a bográcsok mellett is tüsténkedtek a főzéssel megbízottak, s ezt a terjengő illatok is bizonyították. Dél körül kezdte meg a zsűri a kóstolást, s az ítészek bizony többször is elégedetten nyugtázták, hogy nagyszerűen elkészített étel került eléjük. A lecsók versenyében a Huligánok natúr lecsója végzett az első helyen, megelőzve a Jobbik Jászberény hagyományos lecsóját. A harmadik helyet a Lököttek csapatának prolis lecsója szerezte meg. A Tripla V és a Sasfészek pedig a részvételért vehetett át oklevelet.


Három csapat nem lecsót főzött, őket külön értékelte a zsűri. A Vakondok körömpörköltje mindent vitt ebben a kategóriában, de az Elekesek hamis gulyása és az Okoskák Budapest raguja is nagyon jól sikerült.


Egy szó, mint száz: a 2017. évi neszűri lecsófőző verseny is remekül sikerült. Nem véletlenül búcsúztak egymástól a nap végén a jövő évi viszontlátás reményében a résztvevők.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít