Menu

Szeles Péter Emléktorna: hazai siker a jászberényi felkészülési tornán

2017-09-18 10:58:16

 

 



Hat NB I-es csapat és a románelső osztályú Kolozsvár együttese mérkőzött meg egymással pénteken és szombaton a női röplabda Szeles Péter Emléktorna keretében a Bercsényi úti játékcsarnokban és a Nagyboldogasszony iskola sportcsarnokában. A kétnapos küzdelemsorozat végén a rendező Jászberényi RK gárdája örülhetett, hiszen a tornát ők nyerték.


A bajnoki rajtra készülő magyar női röplabda élcsapatok közül csak a Békéscsaba és az UTE hiányzott a hétvégi, jászberényi Szeles Péter Emléktornáról. Itt volt viszont a román első osztályban szereplő Kolozsvár gárdája. A hét együttes két csoportban pénteken délután kezdte meg a mérkőzéssorozatot, amely szombaton este a Jászberényi RK – Nyíregyháza döntővel ért véget. Addig persze sok minden történt a kupán, hiszen a csoportmérkőzések után a keresztjátékot is megrendezték, s jöhettek a helyosztók.


Az A-csoport tagjai – Gödöllő, Nyíregyháza, MTK, Jászberény – a Bercsényi úti játékcsarnokban játszottak egymással. A mieink egy vesztett játszmával kezdtek a gödöllőiek ellen, majd innen fordítottak, s 2:1-re győzték le a nyíregyháziakat is. Így az MTK ellen már az is belefért, hogy az első megnyert szett után Deme Gábor a cseréknek adott lehetőséget, s végül a fővárosiak nyerték a találkozót. A JRK így is az élen végzett a nyíregyháza előtt, s készülhetett a Kolozsvár elleni elődöntőre. A külföldi együttes ugyanis a B-csoportban a Vasas mögött, a Budaörsöt megelőzve végzett a második helyen.


Az elődöntőben Pintérék 3:1-re verték a kolozsváriakat, míg a Nyíregyháza 0-:2-ről fordított 3:2-re a Vasas ellen. A kisdöntőben, a harmadik helyért így a fővárosi piros-kékek a kolozsváriak ellen mérkőzhettek. Jókai mester tanítványai nem bírtak ellenfelükkel, a találkozó 2:1-eskolozsvári sikerrel zárult.

 

alt



A döntőben a nyíregyháziak revánsra készültek a mieink ellen, hiszen a csoportmérkőzések során vereséget szenvedtek Deme Gábor együttesétől. A várt nagy küzdelem nem maradt el, s a találkozó végén a mieink örülhettek (3:1).


A torna jól szolgálta a csapatok felkészülését még úgy is, hogy a válogatott keret tagjai hiányoztak az együttesekből. A magyar női válogatott ugyanis a héten kezdődő Európa-bajnokságon szerepel.


A 2017. évi Szeles Péter Emléktorna eredményei:


A- csoport


JRK – Penta-Gödöllői RC 2:1 (-28, 17, 13)


Fatum-Nyíregyháza – MTK Budapest 2:1


MTK-Budapest – Penta-Gödöllői RC 0:3


JRK – Fatum-Nyíregyháza 2:1 (23, 19, -12)


JRK – MTK Budapest 1:2 (18, -8, -16)


Fatum-Nyíregyháza – Penta-Gödöllői RC 3:0


B-csoport


Vasas Óbuda – Budaörsi DSE 3:0


Budaörsi DSE – Kolozsvári U NTT Data 1:3


Kolozsvári U NTT Data – Vasas Óbuda 2:3


Helyosztók az 5-7. helyért


Penta-Gödöllői RC – Budaörsi DSE: 1:3


MTK Budapest – Budaörsi DSE: 1:3


Az MTK Budapest – Penta-Gödöllői RC mérkőzés elmaradt.


Elődöntők:


JRK – Kolozsvári U NTT Data 3:1 (10, -21, 22, 15)


Vasas Óbuda – Fatum Nyíregyháza 2:3


Mérkőzés a 3. helyért:


Kolozsvári U NTT Data – Vasas Óbuda 2:1


Mérkőzés az 1. helyért:


Jászberényi RK – Fatum Nyíregyháza 3:1 (19, -25, 15, 28)

 

alt



A 2017. évi Szeles Péter Emléktorna végeredménye:


1. Jászberényi RK


2. Fatum Nyíregyháza


3. Kolozsvári U NTT Data


4. Vasas Óbuda


5. Budaörsi DSE


6-7. MTK Budapest és Penta-Gödöllői RC


A tornagyőztes Jászberényi RK csapata: Adina Alamenja, Bertók Bettina, Blázsovics Dorka, Bleicher Nóra, Borsos Lili, Faragó Fanni, Halla Petra, Hemmert Ivonn, Lékó Lilla, Miklai Zsanett, Pintér Andrea, Jana Sevcsuk, Schmidt Anna, Turi Inez.


Vezetőedző: Deme Gábor


Másodedző: Makai Péter


Erőnléti edző: Hering Antal


Gyúró: Koczka Adrienn


A torna különdíjasai:


Legjobb liberó: Lékó Lilla (JRK)


Legjobb jászberényi játékos: Miklai Zsanett (JRK)


Legjobb mezőnyjátékos: Alina Adamenja (JRK)


A győztes csapat edzője: Deme Gábor (JRK)


Legjobb támadó: Sanja Kalicanin (Nyíregyháza)


Legjobb feladó: Sabina Miclea (Kolozsvár)


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít