Menu

Ismét feltámad a Főnix – indul a 9. évad

 

2017-09-22 12:13:30

 

Idén 25 éves működését ünnepli az Új Színházért Alapítvány, amelynek köszönhetően már 9. évadát kezdheti meg a Főnix Fészek Műhelyházban működő jászberényi befogadó színház. Várszegi Tibor a színház művészeti vezetője a közönség számára is nyilvános sajtótájékoztatóval nyitotta meg az őszi évadot szeptember 13-án.


A Jászszentandráshoz kötődő, de pécsi gyökerű kétszemélyes NeoFolk együttes már kétszer szerepelt a Főnix színpadán, most harmadik alkalommal ők adtak különös alaphangot az évad beharangozójának. Az elmúlt közel egy évtizedben velük együtt 186 társulat és előadó közel ötszáz alkalommal több, mint 200 előadást mutatott be az Új Színházért Alapítvány szervezésében működő befogadó színházban.

 

alt




Várszegi Tibor elsőként a színház fő támogatóját, Jászberény Város Önkormányzatát képviselő alpolgármestert, Hajnal-Nagy Gábort köszöntötte, aki elmondta, a város vezetése és lakossága is köszönettel tartozik a Főnix Fészek Műhelyházban folyó munkáért. Kifejtette, hogy a város hosszú távú tervei között az szerepel, hogy a színház egy állandóan élő, összefüggő kulturális központ szerves részeként működjön. A komplex közösségi tér a jövőben a befogadó színházzal, a malomépület és a mozi összekapcsolásával mindennapos és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget adna a város lakossága és az ide látogatók számára.


A Főnix az elmúlt évek alatt három helyszínen, három alkalommal épített közönséget. 2009-ben Vidnyánszky Attila még a mozi épületében avatott színházat. Különösen kiemelkedő volt abban az évadban a jászsági fellépők aránya (650 szereplőből 500 fő volt jászsági), ezzel is mutatva, hogy a berényi színház a helyieknek is szeretne bemutatkozási lehetőséget adni. 2012-ben ez a lendület megtört, és a színház átmenetileg a főiskola Apponyi termébe költözött át, mit sem veszítve az általa képviselt színvonalból, hiszen itt fogadta például a berényi közönség Kálloy-Molnár Pétert, Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert és nem utolsó sorban Törőcsik Marit és Trill Zsoltot is. Az itt megforduló művészek közül sokan kaptak azóta állami és szakmai elismeréseket, bizonyítva, hogy az idecsábított művészek minőségi értékrendet képviselnek. A színház az utóbbi években már a régi bútorbolt helyén éledt újjá Főnix Fészek Műhelyház néven, remélhetőleg véglegesen megtalálva helyét.


A művészeti vezető elmondta, hogy a 2017-es évben 17 millió forintos költségvetésből gazdálkodhatnak. Az új évadban ebből az összegből finanszírozták a nézőtér emelt, lépcsőzetes kialakítását, aminek köszönhetően a befogadóképesség is emelkedett. Megújult a színpadtechnika és több külföldről érkező társulat és előadó kap majd bemutatkozási lehetőséget. Folytatódnak a színházi nevelési programok is az intézményben, Tóthné Szatmári Terézia művészetterápiás és mediball foglalkozásokkal várja első sorban a gyerekeket, ugyanakkor a leendő óvodapedagógusok számára is tart képzéseket. Milosics Dániel 2015 óta áll szoros kapcsolatban a Főnixszel, hazánk egyik legelismertebb drámapedagógusaként általános és középiskolás gyerekekkel használja ki színház nyújtotta egyedi, komplex teret.

 

alt




Ebben az évadban is – Várszegi Tibor távollétében – Benke Marcsi lesz a színház háziasszonya, aki kiemelte, hogy továbbra is a színház szlogenje mentén igyekeznek kiszolgálni a közönséget, azaz szeretnék, ha mindenki boldogabban távozna onnan, mint amikor odaérkezett. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a Fogyatékkal Élők Klubjával ugyan évek óta tart a színház kapcsolata, de most egy pályázatnak köszönhetően közös projektben is részt tudnak venni a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézménnyel. Így a klub tagjai négy előadást is tudnak tartani a Főnixben, a szervezők pedig remélik, hogy a közönség a szeretet szemüvegén keresztül fogadja majd munkájuk eredményét.


Az őszi évad gerincét azonban az alapítvány 25 éves jubileuma adja. November 3-án egész napos rendezvénnyel ünneplik az alapítvány fennállásának évfordulóját, ahol fellép Ráckevei Anna is, Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámájával. Az őszi-tavaszi program során ellátogat Jászberénybe a Kemény Henrik méltó utódaként számon tartott Fabók Mariann bábszínházával. Jön egy sri lanka-i társulat is, amely egy nemzetközi alternatív színházi fesztiválon vesz részt Sopronban és saját kultúrájuk gyöngyszemeit közvetítik első sorban középiskolások számára mozgásszínházi előadás keretében. Sopronnál maradva az ottani Petőfi Színház Aranykor címmel egy Arany János balladáiból összeállított előadást hoz el Jászberénybe szintén középiskolásokat megcélozva. Ismét láthatja a jászberényi közönség Rudolf Pétert és Nagy-Kálózy Esztert az És Rómeó És Júlia című darabban, melyet talán utoljára, éppen pont itt Jászberényben adnak elő. Bár az előadás már nem lesz új a helyi közönségnek, de egészen más élményt adhat a darab a Főnix stúdiószínház jellegű közegében, mint anno a mozi színpadán.


Szűcs Nelli és Trill Zsolt is visszatérő előadói a jászberényi befogadó színháznak, de itt lesz az Edith Piaf és a Karády-estjükkel már szintén itt megfordult Varga Klári és Rusz Milán is, akik most Kovács Apollónia művészetének titkaiba vezetik be a közönséget. Emellett láthatjuk Szilágyi Tibort egy Ibsen-darabban, valamint Stéphanie Schlessert és Vastag Tamást is egy közös produkcióban december végén, a színház ugyanis egy különleges, az elcsendesedést és a valódi karácsonyi hangulatba való belehelyezkedést segítő adventi programot is tervez. Érdemes tehát nyomon követni a színház műsorát az újsághirdetésekben és a malomszinhaz.hu honlapon, mert a későbbi előadások lekötése az évad során is folytatódik.
 

Rédei Panni

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít