Kosárlabda: győztes évzáró a MAFC ellen

2017-12-29 13:19:23

 

Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 13., idei utolsó fordulójában közvetlen vetélytársát, a MAFC-ot fogadta csütörtökön este a Bercsényi úti játékcsarnokban csapatunk. Ahogy azt vártuk, végig nagy küzdelem folyt a pályán, s a lefújás után mieink ünnepelhették immár szezonbeli harmadik győzelmüket, mellyel meg is előzték a tabellán ellenfelüket. Fotó: Gémesi Balázs.


Mindenki hadra fogható volt a JP Auto-JKSE-nél a műtét után lábadozó Czirbus József kivételével, aki nagyon hiányzik a rotációból, de a hírek szerint talán januárban már megkezdheti az edzéseket. A soproniak elleni siker után a fővárosiak ellen is mindenképpen nyernie kellett csapatunknak, hogy megkezdhesse a felzárkózást az előttük állókhoz.


Bár a találkozó első kosarát Wallace szerezte, s az egy tripla volt, az első negyedben inkább az történt, amit a vendégek akartak. Rendre a MAFC vezetett 2-4 ponttal, s csak a negyed végi Rakics tripla után csökkent egy pontra a hátrányunk (18-19). A második negyed is egy Rakics triplával indult, s átvettük a vezetést. A játékrész közepén már 5, majd 9 pont is volt az előnyünk, de elég volt egy rossz utolsó 60 másodperc és a vendégek visszajöttek a meccsbe. Fodor félpályás triplájával 40-40 volt a félidei állás.


A harmadik tíz percet a vendégek kezdték jobban (40-44), de a mieinknek sikerült fordítania, Támadásba sok volt a hiba mindkét oldalon, de becsülettel gyűrték egymást a csapatok. Sejfics kosara után 53-46-nál a vendégek mestere időt kért, de a 7 pontos különbség a negyed végéig megmaradt (59-52). Igazán férfias küzdelem folyt a pályán, volt itt sportszerűtlen hiba (Wallace), technikai (Arsic mester) és videózás is (kétszer). A záró játékrész harmadik percéig kellett várni az első berényi kosárra (59-56 után), s 70-59-nél tűnt először úgy, hogy eldőlt a találkozó. Innen még 70-64-re felzárkóztak a vendégek, de az utolsó pillanatok ismét a mieink pontjait hozták és végül 77-66-ra megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést.

 

alt

Amiről a kép árulkodik: óriási feszültség tört ki a játékosokból a lefújás pillanatában a kispadon is



A vendégek mindössze hat játékossal játszották végig a találkozót, s a végére elfáradtak. Nálunk a padról beszálló Kerpel-Fronius és Cseh is fontos pontokat szerzett, de a többiek is nagyot küzdöttek. A látottak alapján megérdemelten nyertük meg a végig kiélezett, izgalmas összecsapást.


JP Auto-Jászberényi KSE – MAFC 77–66 (18–19, 22–21, 19–12, 18–14)

JP Auto-JKSE: Nelson 18/9, Rakics 6/6, Wallace 21/6, Lucsics 2, Sejfic 14. Csere: Kerpel-Fronius 5/3, Cseh 11/3, Molnár M. -.

MAFC: Hot 15/9, Fodor 12/6, Misek 10/6, Davis 9/3, Cvetkovics 12. Csere: Neighbour 8.


A csütörtöki játéknap további eredményei:

Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olaj KK 85-88

Sopron KC – PVSK-VEOLIA 60-76

Alba Fehérvár – EGIS Körmend 115-75

DEAC – KTE-Duna Aszfalt 79-84


2017. december 29. – péntek


18.00 óra: Falco Vulcano Energia KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák

18.45 óra: Atomerőmű SE – Kaposvár


Szántai Tibor


Hír megosztása