
Tizenharmadik lakossági fórumát tartotta május 17-én a Déryné Rendezvényház emeleti kistermében Budai Lóránt jobbikos önkormányzati képviselő, aki többek között a közbiztonságról és a közpénzek felhasználásáról is szólt.

Tizenharmadik lakossági fórumát tartotta május 17-én a Déryné Rendezvényház emeleti kistermében Budai Lóránt jobbikos önkormányzati képviselő, aki többek között a közbiztonságról és a közpénzek felhasználásáról is szólt.

Jászberény és a Lehel kürt legendája történelmi múltunk érdekes darabja. Különösen azt tekintetbe véve, hogy a XIII. században a Magyar Királyság területére érkező jászok a jászkürtöt magukkal hozták. A magyarok egyik vezére, Lehel hazánk történelmének fontos alakja, hiszen a kalandozások során életével fizetett.

Az közismert a katolikus világban, hogy Szent János a vizek, hidak védőszentjévé vált mártíromsága után. A Jászságban is nagy tiszteletnek örvendett a katolikus hívek között, így emlékét számos szobor őrzi a folyók, hidak mellett. Egy népszokás is igen elterjedt volt a XVIII. századtól, mégpedig a Jánoska eresztés.

Lovaskocsi döntött ki egy villanyoszlopot Jászberényben a Rákóczi úton. A megbokrosodott lovak olyan erővel rohantak le az útról, hogy kidöntötték az útjukba eső villanyoszlopot, amely megrongálta a SZIE Jászberényi Pedagógiai Karának kerítését.

A Jász Múzeum és a városháza udvara nagy harci zajtól volt hangos május 17-én. A hagyományos Történelmi Játszóház eseményei zajlottak, és a délidőre eleredt eső ellenére a hős magyar katonák győzelméhez nem fért kétség. Az ifjak ez évben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc dicső pillanatainak átélésében vettek részt.
Ismeretlen tettesek hatoltak be egy pusztamonostori családi ház udvarára május 21-re virradóra. Az elkövetők az ott lévő tárolóból, amit találtak magukkal vittek.

Május 14-én egy kamionnyi adomány érkezett a németországi Nürnbergből a jászberényi Szent Erzsébet Kórházba. A hat tonnányi rakomány kórházi textíliákból – orvosi és ápolói, valamint műtős ruhákból, ágyneműkből – állt össze, értéke közel 6 millió forint.

Múlt hét péntek éjfélkor lejárt a pályázati lehetőség a XIX. Jász Világtalálkozóhoz kapcsolódó „Csillagkürt – 2013” verspályázatra. Összesen húsz a Jászságban élő költő, 56 költeményét nevezte e nemes megmérettetésre. Érkezett vers Jászberényből, Jánoshidáról, Jászjákóhalmáról, Jászapátiról és Jászágóról. Innentől a zsűri kezében van a döntés, de bármilyen eredmény is születik, hiszem, hogy minden költő, és a jászsági irodalom is nyert, gazdagodott a pályázattal.

Május 14-én immár negyedik alkalommal ünnepelték az Ápolók Napját a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban. Az ünnepségen részt vett dr. Szabó Tamás, a város polgármestere, a Felső-Jászság országgyűlési képviselője is.

A díszes relikviában a résztvevők kézjegyükkel örökíthetik meg üzenetüket a jövő nemzedékeinek először a XIX. Jász Világtalálkozón Jászberényben.
Egy idős jászfényszarui sértett tett bejelentést május 18-án délelőtt a rendőrkapitányság ügyeletére, mert valaki ellopta kerékpárját, míg ő a boltban vásárolt Jászberényben.

A kora tavaszi belvíz hátráltatta ugyan a talajmunkákat, ám érdemben nem rontott a kedvező terméskilátásokon Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője az MTI-vel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedd estig az alábbi időjárás várható Európában és azon belül Magyarországon.

Olvasóink jelezték, hogy Jászberényben trükkös tolvajok újabb trükkel próbálják átverni az idős embereket. Ezúttal egy 600 ezer forintos készüléket ajánlanak nekik megvételre (amit már 50 ezerért is odaadnak), arra hivatkozva, hogy egy konferencián jártak, és ezért tudják, hogy az időseknek erre szükségük van.

A Múzeumi Est sorozat múlt csütörtöki rendezvényén Kiss Erika kolléganőnk tartott előadást Jászberény díszpolgárairól és Pro Urbe díjasairól. Történelmi áttekintést adott politikai kurzusokra való tekintet nélkül. Így kis híján száz ismert, városunkhoz ezer szállal kötődő személyiségről esett szó, s nem róható fel az előadónak, hogy egy órácskába nem fért bele mondandója.
A tavaly elvégzett hálózati fejlesztések lezárultával újabb mérföldkőhöz érkezett az Invitel Zrt. jászsági története. A következő hónapokban az egyre fontosabb otthoni szórakozásra helyezi a hangsúlyt a cég, középpontba helyezve az ügyfelek igényeit.
1. oldal / 15
Május 27-én Tér és forma alcímmel kiállítás nyílik Hamza D. Ákos geometrikus festményeiből a jászfényszarui Petőfi Művelődési Ház és Városi Könyvtár földszintjén. A tárlat délután 4 órától lesz megtekinthető közel két héten át nyitva tartási időben (ünnepélyes megnyitó ezúttal nem lesz), szombatonként is. A válogatás a festőművész kevésbé ismert műalkotás-együttesébe enged bepillantani. Ugyanitt május 28-án (kedd) délután 4 órától Hamza D. Ákos Gyurkovics fiúk című nagyjátékfilmjét is levetítik a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria közös szervezésében. A belépés ingyenes! |
|
|
|
A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁS címmel tárlatot nyitott 2011. november 4-én. A Hamza D. Ákos filmrendező munkásságát bemutató kiállítást a Hamza Múzeumban 2013. október 31-ig meghosszabbították. |
![]() Replica Montblanc Mini Star Quartz Chronograph watch women 1 ( / Autó - Motor) 2013. május 09., csütörtök |
Melegítsük elő a sütőt 220 C-ra. A fácánokat sóval és borssal jól dörzsöljük be. A sütőben egy te...
Melegítsük elő a sütőt 190 c-ra. Tegyük a lencsét lábasba, és öntsünk rá annyi vizet, hogy kb. 2,...
Forrósítsuk fel az olajat és adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a sárgarépát, a zellert és a ba...








| Ma: | 1541 |
| Tegnap: | 6566 |
| Összesen: | 6380241 |