A Jászberényi Nyár rendezvénysorozatában különleges zenei eseménynek adott helyet a főtemplom vasárnap délután. Egyházzenei koncertet tartottak, melyet dr. Medvegy János plébános atya köszöntött.
A két és fél órás egyházzenei hangverseny során a Palotásy János Vegyes Kar, Réz Lóránt orgonaművész, valamint a Palotásy János Zeneiskola Kamarazenekara, a szólóénekesek, Lányi Hajnalka, Németh Béla, Nádasdi János és zongorakísérőként Farkasné Szőke Tünde emlékezetesen szólaltatták meg a választott műveket. Az esten Bedőné Bakki Katalin és Thormanné Husznay Mária vezényelt.
A kétszáz éve született Erkel Ferenc Éljen a Haza című műve hangzott el először, mintegy tiszteletadásul, majd Kodály Csendes miséjéből hallottunk részletet. A koncert címadó műve, Pitoni alkotása is felcsendült, majd Bach több műve következett orgonán. A hangszer sokféle árnyalatot szólaltatott meg, a hangerő szinte átfogta a templomot, megrendítette a hallgatóságot.
A kórus következett több magyar szerző művét énekelték, némelyiket latinul. Richard Wagner átiratot hallottunk Réz Lóránt előadásában. Ezúttal hangszerével szinte fölülírta a korábbi hangzásokat, szinte kozmikussá tette az emberi történést, sorsfordulókat. Mozart művek csendültek fel ezután, köztük a Missa brevis. A templomi koncert során a kamarazenekar játéka felerősítette, hitelesebbé tette az énekkari teljesítményt. A motettát Thormanné Husznay Mária, a misetételeket Bedőné Bakki Katalin vezényelte.
Megcsodálhattuk Liszt-Saint-Saens művét Szent Ferencről, szépen hangzott a kései angol romantika képviselőjének, Elgarnak műve az Ave verum is. Nagyszabású, igen hatásos mozzanata volt a hangversenynek Fauré Requiemje, Vanhal Te Deumja ugyancsak szépen hangzott. Liszt négy hangra írt prelúdiuma és fugája életre keltette az ellentétes hangzások sajátos találkozását, melyet az énekesek nagyszerűen tolmácsoltak a hallgatóság számára. Végül két zsoltár C. Franck 150. és Kodály 114. genfi zsoltárja csendült fel.
A nagyszerű hangverseny után Bedőné Bakki Katalin megköszönte a közreműködők profi teljesítményét, mellyel elkápráztatták a közönséget. Elmondta, hogy ezt a műsort hamarosan egy olasz templomban is bemutatják.
f. f.

| < Előző | Következő > |
|---|

























