Ma 2010. szept. 11., szombat, Teodóra napja van.

TutiHir.hu

Címlap Itthon Safcsák Gyula 1933-2010

Safcsák Gyula 1933-2010

Nyomtatás

A magyar hűtőgépgyártás legnagyobb alakja, a hűtőgépek főkonstruktőre, a hazai mérnöktársadalom nagy tiszteletű és elismert alakja, Safcsák Gyula 77 éves korában rövid betegség után elhunyt.

altNem könnyű leírni, de olvasni sem e sorokat, hiszen a megdöbbenés, a gyász ül szívünkön. Szinte hihetetlen, hogy Safcsák Gyula nincs többé. Élete utolsó percéig dolgozott, mert óriási felkészültségére, tudására, kapcsolataira, emberségére, nyugodt, kiegyensúlyozott, barátságos személyiségére a vállalkozói világnak is szüksége volt.

Safcsák Gyula miskolci volt, az egyetemet is ott végezte, s 1958 áprilisában érkezett Jászberénybe László Károly főmérnök hívására. Szinte egész munkássága alatt a gyártmányfejlesztés területén dolgozott. Részese volt azoknak az 1958 évi pillanatoknak, amikor az első Super 100-as sorozatgyártása elkezdődött. Mindvégig a hűtőszekrények tervezésén, a különböző licenszek honosításának területén dolgozott. Munkássága eredményeként exportképes hűtőkészülékek készülhettek Jászberényben, s a Lehel márka az ország büszkeségévé, egy korszak szimbólumává vált. Sok újítás, szabadalom fűződik a nevéhez.

Vezéregyénisége volt a jászberényi mérnökgárdának. Nemcsak a szakma kiváló ismerője, művelője volt, de emberileg is nagyszerű vezetőnek bizonyult. A fiatal mérnökök segítője, karrierjük támogatója volt szinte élete végéig. Gyártmányfejlesztési munkájával már 1975-ben kiérdemelte az Eötvös Lóránd-díjat, ami hazánkban a legmagasabb elismerés a mérnökök számára. A hetvenes években részese volt a hűtőpultok, majd a hűtőládák tervezésének, a gyártás beindításának, az árokszállási gyáregység létesítésének.

Egy 2003-ban adott interjújában azt mondta, arra büszke, hogy olyan tervezési módszert sikerült a Lehel Hűtőgépgyárban kialakítania, melyben a konstruktőr és a gyártás megvalósításában résztvevő más szakmák képviselői egy teamben dolgoztak. Ez hatékony, eredményes, időtakarékos és demokratikus megoldásnak bizonyult, amit aztán mások is követtek.

Tevékeny tagja, segítője volt a Gépipari Tudományos Egyesületnek, e munkásságával a Bánki Donát-díjat kétszer, legutóbb 2010-ben is kiérdemelte.

A Lehel Hűtőgépgyár privatizációját követően nyugdíjba vonult. Mindig érdeklődött a technikai újdonságok iránt, naprakész volt szakmája legújabb eredményeivel. Tudását, tapasztalatát a MAG ICS Kft. tanácsadójaként hasznosította.

Safcsák Gyula halála nagy csapás a magyar mérnöktársadalom, a GTE, de Jászberény számára is.


 


Hirdetés

Apróhirdetések

noimage
Eleged van az igénytelen, lehasznált bérleményekből?
( / Ingatlan)
2010. szeptember 05., vasárnap

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Tolvajokat fogtak a megyében
2010. szeptember 10., péntek
A megyei rendőrkapitányság munkatársai ezúttal Szolnokról, Rákócziújfalúból, Jászberényből, Jászfényszaruból és... Bővebben...
Megéri a briteknél munkanélkülinek lenni
2010. szeptember 10., péntek
A hivatalos adatok szerint a britek egyötöde olyan háztartásban él, ahol senki nem dolgozik. Egészen pontosan több mint 7 millió 65 éven... Bővebben...
Cselgáncs, kézilabda, atlétika
2010. szeptember 10., péntek
A Tokióban zajló cselgáncs világbajnokságon Mészáros Anett döntőbe jutott, miközben ugyanitt döntöttek arról, hogy nem Budapest rendezi... Bővebben...
Új Sting album a polcokon
2010. szeptember 10., péntek
Megjelent Sting várva várt lemeze, a Symphonicity, melyet november 6-án élőben is hallhatunk majd a Papp László Budapest Sportarénában.... Bővebben...
Világtáncfesztivál Budapesten
2010. szeptember 10., péntek
A tánc versenyek 16 kategóriában zajlanak közel 600 versenyző között.   Első alkalommal rendezik meg a Világtáncfesztivált Budapesten... Bővebben...
Tűzvész pusztít San Francisco külvárosában
2010. szeptember 10., péntek
Egy ember meghalt és további 28-an megsebesültek, amikor robbanás történt helyi idő szerint csütörtök este a San Franciscó-i nemzetközi... Bővebben...
Morvai: Vona Gábor nem jogvédő
2010. szeptember 10., péntek
Nem vesz részt a Budaházy György melletti demonstráción Vona Gábor, a Jobbik elnöke - Morvai Krisztina EP-képviselő szerint ez nem jelenti... Bővebben...
Nabucco - bukóban? Emelkedőben?
2010. szeptember 10., péntek
A pesti vicc szerint van jó és van rossz hír a tervezett vezeték ügyében: európai pénzintézetek egy úgymond szándéknyilatkozatként... Bővebben...
Zuhé zuhé hátán - majd egy kis eső
2010. szeptember 10., péntek
Pénteken dél felől egyre többfelé várható eső, főként délen intenzív zápor vagy zivatar.    Pénteken dél felől egyre többfelé... Bővebben...
Ismét lövöldözött a svájci nyugdíjas
2010. szeptember 10., péntek
Ismét lövöldözött péntekre virradóra az a svájci nyugdíjas, aki előző nap elbarikádozta magát saját házában, s lövöldözni kezdett... Bővebben...