Ma 2010. szept. 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

TutiHir.hu

Címlap Itthon Tévhitek a központi óvodáról

Tévhitek a központi óvodáról

Nyomtatás

Sokan meg vannak arról győződve, amikor azt a szót hallják, központi óvoda, a városban működő kisebb óvodák, mint önálló intézmények megszűnnek. Ezt a tévhitet igyekezett eloszlatni Beszteri Éva, a Városi Óvodai Intézmény vezetője találkozásunkkor a Sün Sámuel Óvodában.

Körülbelül hét évvel ezelőtt vetődött fel annak ötlete, hogy szükség lenne új, korszerű óvodára. Az akkori városvezetés óvodacentrumban gondolkozott, nagy, modern épületet álmodott meg, legalább 200 férőhellyel. A tervek el is készültek. A város képviselői még 2004-ben beadták az új óvoda építésére a pályázatot az Észak-Alföldi Régióhoz, amellyel nyertek is. Azóta a téma hol napirendre került, hol elcsendesedett a körülötte zajló beszéd. Egészen a közelmúltig, amikor kiderült, hogy az építkezés idén szeptemberben elkezdődik.

Azért lesz központi ovi, mert a város centrumában lesz

- Sokan azt hiszik, hogy ez  egy hatalmas komplexum lesz, és  a város összes gyereke ide fog járni, a többi ovi pedig megszűnik. Természetesen ez nem lehetséges, mivel nyolc csoportos, 200 férőhelyes óvodáról beszélünk. Jelenleg a 11 tagintézményben 35 csoportunk van, 800 férőhellyel. Tehát maradnak a tagóvodák 600 főre. A központi óvoda elnevezés abból adódik, hogy az épület a város központjában lesz, a Bajcsy úton. Az elhelyezés azért is fontos, mert az új épület azt a négy városközpontban lévő, kis alapterületű, elég rossz állapotú óvodát váltja majd ki - az Ady Endre úton található Napsugár, a Hold utcában lévő Hold, a Szent Imre herceg úton található Kék Csillag, és a Szövetkezet úton lévő Misi Mókus ovit -, amelyek 2-3 csoportosak és kevés férőhellyel rendelkeznek.

alt

Ha az új intézmény megépül, nyolc óvodánk lesz a porteleki tagintézménnyel együtt. Tehát ugyanúgy meglesz az óvodaválasztási lehetősége a szülőknek, mint eddig. Az új épület valóban modern lesz, - a tervezők, a törvényi előírások mellett, figyelembe vették az óvodapedagógusi tapasztalatokat is - kifejezetten azokat az igényeket fogja kielégíteni, amelyek egy 3-7 éves korú gyermek szükségleteinek megfelelnek.

Többek között lesz tornaszoba, amit nemcsak mozgás céljára tudunk majd használni, hanem adott esetben nevelőtestületi megbeszélésekre, továbbképzésekre, közös szülő-gyermek programok szervezésére. Eddig erre alkalmas helyiség nem állt rendelkezésünkre egyik óvodánkban sem.

Úszómedence, terasz, galéria, hatalmas udvar

- Úgy hallottam, úszómedence is lesz a központi óvodában.

- Ez plusz szolgáltatásunk lesz. Célja a víz megismertetése, megszerettetése a majdani úszás előkészítés. Természetesen ezt nemcsak az a 200 gyerek veheti majd igénybe, akik a központi óvodába járnak, hanem a többi óvoda gyermekei is, mivel ez számukra most sem megoldott. 

A benti strandon történő vízhez szoktatás időjárásfüggő, a termálfürdő vize túl meleg, az ÁNTSZ sem engedélyezi annak használatát. A kinti uszoda vizét pedig nem engedik le olyan magasságba, hogy a gyermekeket ne lepje el, és biztonságban érezzék magukat a vízben. Arról nem is beszélve, hogy mindenütt belépőt kell fizetni, illetve útiköltséget a távolabbi óvodáknak.  A hátrányos helyzetű gyerekek vízhez szoktatása emiatt sokszor nem megoldott. Ugyanis mi a központi költségvetésből nem tudjuk kigazdálkodni a belépőjük árát. Az új medencéhez viszont mindenki hozzáférhet.

A beszélgetés során az ovicentrum tervrajza is előkerült. Beszteri Éva elmondta, az épület kétszintes lesz, bejárata a Bajcsy út felől. A terület, amelyre épül több mint hétezer négyzetméter. 

- Járványok esetén nem kell attól tartani, ha egy gyermek elkap valami fertőzést, végigsöpör majd a betegség mind a kétszáz ovison?

- A megbetegedésektől semmivel sem kell jobban tartani, mint bármilyen más közösségben. A csoportok jól elkülönülnek majd egymástól. Négy-négy csoportszoba lesz egymással szemben, jókora távolságra. Az egész belső tér igen tágas lesz. Minden csoportnak lesz saját mosdója, öltözője, terasza. Ha nem akarjuk, hogy összejárjanak a csoportok, az is megoldható, bár nem ez a célunk a társas kapcsolatok kialakítása miatt. Ekkora területen nem vészes a kétszáz gyermek. Ennél nagyobb férőhellyel rendelkező, jól működő óvodák is léteznek az országban – hangsúlyozza az intézményvezető.

- A csoportszobák terét bővíti a felső szinten található saját galéria rész, amely a délutáni pihenés színhelye is lesz, és mindazon tevékenységeké, amelyhez nyugalomra és csendre van szükség pl. mese-, vizuális sarok. Az emeleten is lesz terasz, így rossz idő esetén is megoldott lesz a levegőztetés.

- Jelenleg hol tart a központi óvoda ügye?

- Európai Uniós forrásból és önkormányzati önrészből valósul meg. A pályázat nyert, jelenleg a közbeszerzési eljárások folynak, a kivitelező céget választják ki. Ha ez lezárul, idén szeptember közepén kezdik az építkezést. A pályázati kiírás feltétele, hogy két éven belül készen kell lenni a munkálatokkal.

alt

- Csak körzeten belüli gyermekek iratkozhatnak majd be az új oviba?

- A törvény szerint meg kell húzni a körzethatárokat és a körzethez tartozó gyermekek felvételét kell előnyben részesíteni. Azonban ha marad szabad kapacitás, akkor körzeten kívüli gyerekek is felvételt nyerhetnek ide.

- Az óvó néniknek igencsak oda kell majd figyelni a sok gyermekre a nagy udvaron.

- Ez nem jelenthet gondot, mert egy-egy területrész el lesz különítve. Lesz terület a közös rendezvények lebonyolításához, külön épül foci-, kerékpár-, roller- és görkorcsolyapálya. Elkülönített részen lesznek a kisebbek mászókái, hintái és a nagyobbak egyensúlyfejlesztő játékeszközei. A környezettudatos magatartás kialakítása érdekében lesz egy „kiserdő” és veteményes kertet is kialakítunk. A tervek alapján az udvar átlátható lesz, a rendre, a biztonságra pedig az óvodapedagógusok figyelnek – feleli.

- Parkolás az ovi körül?

- Az intézmény csak úgy építhető meg, ha hozzá megfelelő számú parkoló is létesül. A tervezők erre is figyeltek. Minden adott tehát, hogy szeptemberben elkezdődjenek az építési munkálatok.

Buschman Éva


 


Hirdetés

Apróhirdetések

családi ház,alkalmi vétel
családi ház,alkalmi vétel
( / Ingatlan)
2010. augusztus 26., csütörtök

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Fidesz: a siker programja Jászberényért
2010. szeptember 05., vasárnap
Pénteken délután tartott kampánynyitó sajtótájékoztatót a Fidesz jászberényi szervezete, hogy bemutassa jelöltjeit és ismertesse... Bővebben...
Búcsúban Peresen a romtemplomnál
2010. szeptember 04., szombat
Idén nem voltunk annyian a peresi búcsúban, mint tavaly. Ennek több oka is van, s nem túl kellemes. Pénteken-szombaton is vihar, nagy eső... Bővebben...
A választás jelöltjei (frissítve vasárnap)
2010. szeptember 03., péntek
Szeptember 3-án 16 órakor lejárt a jelöltállítási határidő. A Helyi Választási Bizottság a határidő lejártát követően ülésezett,... Bővebben...
Csángó Fesztivál a Duna TV-n
2010. szeptember 03., péntek
A XX. Csángó Fesztivál látogatói közül sokan találkozhattak egy-egy rendezvényen, a Duna TV forgatócsoportjával. Szeptember 4-én,... Bővebben...
Több száz bográcsban készül lecsó Szentesen
2010. szeptember 03., péntek
Kétszáznál is több bográcsban rotyog szombaton az igazi házi lecsó Szentesen: az idei Lecsófesztiválra idén is számtalan... Bővebben...
Veszélybe került a Sixtus-kápolna jövője!
2010. szeptember 03., péntek
A Vatikáni Múzeum igazgatója aggódik Michalengelo remekműve miatt, elképzelhetőnek tartja, hogy a következő generáció már nem fogja... Bővebben...
Hódítanak a magyar filmek
2010. szeptember 03., péntek
Rangos filmfesztiválokon debütál számos magyar film, köztük Szabó István, Mundruczó Kornél és Pálfi György rendezései.   Rangos... Bővebben...
Újra lángokban áll Oroszország
2010. szeptember 03., péntek
Négy halálos áldozata van a dél-oroszországi Volgográdi területen újra fellángolt erdőtüzeknek a péntek reggeli hivatalos adatok szerint.... Bővebben...
Lopással gyanúsítanak izraeli katonákat
2010. szeptember 03., péntek
Valószínűleg vádat emelnek Izraelben a hadsereg egyik tisztje és két közlegénye ellen azzal a gyanúval, hogy laptopokat és más tárgyakat... Bővebben...
Schmitt-díjat alapított a köztársasági elnök
2010. szeptember 03., péntek
Schmitt-díjat alapított Schmitt Pál köztársasági elnök. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Köztársaság Elnökének... Bővebben...