Ma 2010. szept. 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

TutiHir.hu

Címlap Kultúra Jankovics visszatér az NKA élére

Jankovics visszatér az NKA élére

Nyomtatás

A Nemzeti Kulturális Alap elnöki posztját ismét Jankovics Marcell rajzfilmrendező-kultúrtörténész veheti át, aki az első Fidesz-kormány idején már vezette az intézményt - írta a Népszabadság. A lap hírét a szakember megerősítette.

Jankovics Marcell az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy megbízatása augusztus elsejétől szól. A rajzfilmrendező az első Orbán-kormány idején már betöltötte a posztot. Az alapot 1993-ban hozták létre a kultúra állami támogatására.

Jankovics kinevezését még nem kapta meg. Az alap idei költségvetéséből kétmilliárd forintot zárolt az új kormány. Az NKA elnöke 2002 óta Harsányi László volt, ő június végén kérte felmentését a minisztertől.

(Forrás: hír24.hu)


 

Hirdetés

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Fidesz: a siker programja Jászberényért
2010. szeptember 05., vasárnap
Pénteken délután tartott kampánynyitó sajtótájékoztatót a Fidesz jászberényi szervezete, hogy bemutassa jelöltjeit és ismertesse... Bővebben...
Búcsúban Peresen a romtemplomnál
2010. szeptember 04., szombat
Idén nem voltunk annyian a peresi búcsúban, mint tavaly. Ennek több oka is van, s nem túl kellemes. Pénteken-szombaton is vihar, nagy eső... Bővebben...
A választás jelöltjei (frissítve vasárnap)
2010. szeptember 03., péntek
Szeptember 3-án 16 órakor lejárt a jelöltállítási határidő. A Helyi Választási Bizottság a határidő lejártát követően ülésezett,... Bővebben...
Csángó Fesztivál a Duna TV-n
2010. szeptember 03., péntek
A XX. Csángó Fesztivál látogatói közül sokan találkozhattak egy-egy rendezvényen, a Duna TV forgatócsoportjával. Szeptember 4-én,... Bővebben...
Több száz bográcsban készül lecsó Szentesen
2010. szeptember 03., péntek
Kétszáznál is több bográcsban rotyog szombaton az igazi házi lecsó Szentesen: az idei Lecsófesztiválra idén is számtalan... Bővebben...
Veszélybe került a Sixtus-kápolna jövője!
2010. szeptember 03., péntek
A Vatikáni Múzeum igazgatója aggódik Michalengelo remekműve miatt, elképzelhetőnek tartja, hogy a következő generáció már nem fogja... Bővebben...
Hódítanak a magyar filmek
2010. szeptember 03., péntek
Rangos filmfesztiválokon debütál számos magyar film, köztük Szabó István, Mundruczó Kornél és Pálfi György rendezései.   Rangos... Bővebben...
Újra lángokban áll Oroszország
2010. szeptember 03., péntek
Négy halálos áldozata van a dél-oroszországi Volgográdi területen újra fellángolt erdőtüzeknek a péntek reggeli hivatalos adatok szerint.... Bővebben...
Lopással gyanúsítanak izraeli katonákat
2010. szeptember 03., péntek
Valószínűleg vádat emelnek Izraelben a hadsereg egyik tisztje és két közlegénye ellen azzal a gyanúval, hogy laptopokat és más tárgyakat... Bővebben...
Schmitt-díjat alapított a köztársasági elnök
2010. szeptember 03., péntek
Schmitt-díjat alapított Schmitt Pál köztársasági elnök. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Köztársaság Elnökének... Bővebben...