Földünk nagyon nagy bajban van. Mi emberek sodortuk ebbe a helyzetbe. Elanyagiasodott világszemléletünknek köszönhetően tönkre teszünk mindent, ami körülvesz bennünket - földet eget, vizet, embert, állatot nem kímélve hajszoljuk az anyagi javakat. Hazugság, igazságtalanság a mindennapjaink része.
Valahol lelkük mélyén sokan érzik, nem mehet így tovább, elég volt! Valaminek történnie kell.
Igazuk van. A Földnek segítségére van szüksége, és mint eddig jó néhányszor a történelem során ezt a segítséget meg is kapja, méghozzá Atlantiszról. A legenda szerint Atlantisz a tenger mélyére süllyedt, de valójában nem így történt. Egy másik dimenzióba került át, a kapcsolata a Földdel azonban megmaradt, s amikor szükséges segítő kezet nyújt.
Az Atlantiszi lelkek együtt, egyidőben születnek, amikor a Földnek olyasfajta irányításra van szüksége, amihez az ő tudásuk szükséges. Egységet kovácsolnak és példát mutatnak a szeretetről, önzetlenségről, önfeláldozásról az igazságról. Eddigi tetteik leginkább csak legendákként maradtak ránk (pl. Arthur király és a kerekasztal lovagjai), s ezekre mint kedves mesékre tekintünk, ahol a jó legyőzi a rosszat és az igazság mellett kiállnak az emberek.
Most is ilyen időszakot élünk, amikor vágyunk a jóra, csak talán a hitünk nem elég erős ahhoz, hogy elhiggyük valóra is válhatnak álmaink. Pedig miért ne? Itt vannak közöttünk, vezetnek, segítenek minket. Lehet a szomszédunk, a pék, a tanító … nem is sejtjük, hogy ők azok. Csak azt látjuk, mindig ott vannak, ha elesünk felsegítenek, erőt és hitet adnak a mindennapi küzdelmeinkhez, szeretetük önzetlen és kifogyhatatlan. Eltökéltek és fáradhatatlanok.
De ne gondoljuk azt, hogy akkor most minden rendben van, hátradőlhetünk a karosszékünkben, és onnan nézhetjük a TV-n keresztül az eseményeket. Majd ők mindent lerendeznek. Ó nem! Ők segítenek, utat mutatnak, de nekünk is oda kell tenni magunkat.
Nekünk is hozzá kell tenni a szeretetünket, és akkor lehet egy jobb, élhetőbb világ. Többnyire elvárjuk, hogy más végezze el helyettünk a piszkos munkát. Hozzon áldozatot más, miért pont én? Itt kellene egy kicsit módosítani a gondolkodásmódunkat. Ha mindenki egy kicsit ad hozzá a szeretetéből, fényéből, akkor hatalmas tűz lehet, ami bevilágítja az egész Földet. Napjainkban rengeteg kis fáklya gyúlt és gyúlik szerte az országban, gondolok itt a kisebb klubbokra, társaságokra. Ezek még elszórtan vannak, de egyszer a fényük össze fog érni, és akkor vakító lesz ragyogásuk.
Magyarok vagyunk, s erre legyünk büszkék. Nyelvünk a tudás nyelve. Szimbolikája több ezer évre visszavezethető. A hieroglifák titka is megfejthető a szakavatottak számára. Sok külföldi tudós tanult meg magyarul, mivel felismerték a magyar nyelvben rejlő több ezer éves tudást. Azonban hiába a szavak ismerete, van amit nem lehet megtanulni: magyarul gondolkodni. Erre születni kell, és akiknek ez megadatott azok kincsként őrizzék és használják ezt a tudást az egész emberiséget szolgálva vele. Rajtunk a sor, rajtunk magyarokon. Merjünk nagyot álmodni és valósítsuk meg!
Tedd meg Te az első lépést a változás, a jobb élet felé! Tedd félre a hatalomvágyat, haragot, és vedd elő a megértést, az elfogadást, a szeretetet. Ne várj arra, hogy ha majd a másik megteszi, akkor én is. Legyen bátorságod, erőd elöl menni, utat törni, s meglátod nyomdokaidba szegődnek. Nem egyik napról a másikra, hirtelen, hanem kis lépésekben, de veled tartanak majd.
Persze először környezeted nem érti mi történt veled „Úgy megváltoztál” vetik szemedre. Szembe kell nézni a gúnyos mosolyokkal, a meg nem értettség érzésével. De ez semmi ahhoz képest, amit cserébe kapsz. Szeretet, hit, erő, mely bármilyen akadály leküzdésére alkalmassá tesz. Nem értik szavaidat, tetteidet, de akarva akaratlanul veled emelkednek ők is, mindenki aki körül vesz. Észre sem veszik, de emeled az ő rezgésszámukat is. Ennek majd akkor lesz jelentősége, amikor az emberiség egy magasabb tudatszintre emelkedik. Legyinthetünk! 2012-ben úgyis itt a világ vége, akkor meg minek? A Maja naptár, a bolygók együttállása által keltett félelem alaptalan. Lesz 2013, 2014 és még jó néhány év, de még a mi életünkben bekövetkezik az emelkedés, a pólusváltás.
A változás szükségszerű, új generáció van felnövekvőben, az indigó és kristálygyerekek már ezt a nemzedéket képviselik. Ebben az átmeneti időben fontos segítő szerepük lesz. Ma még – szerencsésebb esetben – átlag kisgyermekként élik mindennapjaikat, de amikor szükség lesz a tudásukra, mintegy varázsütésre tudatukra ébrednek. Amit mi csak megtanulni tudunk, az számukra természetes, velük született képesség.
Válság van a világban, de a halált mindig születés követi. Valaminek múlnia kell, hogy létre jöhessen az új. Ez örök körforgás. Szerencsések vagyunk, amiért részesei lehetünk egy új világ születésének. Ma a vetés ideje van, s gyermekeinké lesz az aratás.
Áldozat és kitartás nélkül nincs siker. Határozd el, milyen világot szeretnél magad körül, és járd végig az utat, ami oda vezet. Bármily rögös, soha ne térj le róla!
Jutalmad mindannyiunk jutalma lesz.
(Solti)

| < Előző | Következő > |
|---|


























