Ma 2010. szept. 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

TutiHir.hu

Címlap Magazin Ezotéria Ezo Életek az életünk után

Életek az életünk után

A nagy sikerű könyv szerzője, Raymond Avery Moody amerikai tudós és kutató munkásságát mutatjuk be, aki elsőként kezdte el tudományos keretek között vizsgálni és bizonyítani a halál közeli élményeket.

Raymond Avery Moody amerikai tudós és kutató, a filozófia és az orvostudomány doktora, a 70-es évek elején egy olyan korszakos felfedezésre jutott, ami nagyban átformálta a halállal és a túlvilági felfogásokkal kapcsolatos modern szemléletet. Elsőképp a klinikai halálból visszatértek sokban egybevágó tapasztalatait összegezve, megalkotta a halál közeli élmény fogalmát.

Tudatunk tovább él

Az 1975-ben kiadott Élet az élet után című, nagy vihart kavart könyvével a szakmai és a laikus köztudatba is bekerült az a sokat vitatott feltevés, hogy az élet - vagy legalábbis az életfunkciók - megszűnésével a tudat nem oltódik ki, sőt, soha nem látott módon észlelhetünk gondolatokat, megváltozott időt és teret.

Moody megfigyelései szerint - amit először százötven esetből vont le - a klinikai halált átélők jelentős része hasonló élményeket él meg, jóllehet ezek a mai természettudományos nézetek szerint alapvetően megmagyarázhatatlanok.

Mi történik a halálunkkor?

A halál közeli élmények elemei, stációi, jellemzően a következők. Amikor valakinek például a műtőasztalon leállnak a testi működései (a klinikai halál állapotába kerül), hirtelen arra döbben rá, hogy a testét elhagyva kívülről látja magát és a környezetét, érzi és érti a körülötte lévők gondolatát, majd rájön arra, hogy őt viszont nem észlelik.

Ráébred arra is, hogy új állapotában akadálytalanul kelhet át a szilárd tárgyakon és a falakon, sőt gondolatai által vezérelve, bárhol ott találhatja magát. Különös zajok között valamiféle alagúton kel át, majd egy egyre erősödő fényt észlel, ami kitölti a tudatát. Ezt a fényt személyes lényként látja, aki szeretetet és biztonságot árasztva szembesíti élete eseményeivel. A múltat ezután - emberi szavakkal kifejezhetetlen módon - egyidejűleg tekinti át, felfedezve azt a tanulságot, hogy az életben a szeretet és a tanulás a legnagyobb cél. Ezt követően egy túlvilági síkon találja magát, ahol korábban elhunyt rokonaival találkozik, végül pedig eljut egy szimbolikus határhoz, amikor valami vagy valaki közli vele, hogy még nem jött el az ő ideje, az életben még dolga van.

alt

Az élmény mindent megváltoztat

A leírtak általános értelműek, van úgy, hogy valaki csak az egyik vagy a másik részét éli meg, ám önmagában például a testelhagyás jelensége is világképformáló tény, főképp, hogy a halál közeli élményt átélők valamennyien olyan dolgokról számolnak be, ami utólag egyértelműen igazolható.

Moody első könyvének megjelenése után számtalan szkeptikus kritika látott napvilágot, nehezen védhető ellenvetésekkel. Sok kritikusából azonban később éppen a halál közeli élmény kutatásának legjobb és legjózanabb szakemberei kerültek ki, ilyen például Kenneth Ring és Michael Sabom, akik Moodyt idővel csak megerősíteni tudták.
A kutatás ma is folyik

Moody mérföldes munkássága máig folytatódik, újabb és újabb felfedezésekkel gazdagítva a rejtélyes fizikájú emberi tudatműködések sajátos tudományát. Számos újabb könyvének és publikációjának megjelenése után egy teljesen új jelenségre is felhívta a figyelmet, amit ő empatikus halál közeli élménynek nevez. Ez a megfigyelés azt sugallja, hogy a haldoklók környezetében lévők is a halál közeli élményhez hasonló tapasztalatokat élhetnek meg, ami a telepátiának és a halál különös misztériumának új dimenzióit sejteti.


Moody egyik legnagyobb érdeme talán mégis az, hogy a szélsőségek között képes volt megőrizni nemcsak a józanságát, de a humorra való nyitottságát is, ami ebben a szakmában tanító és példamutató.

freespirit.hu


 

Friss rovatok

A kabalák növelik a teljesítményt

A gondolat ereje határtalan, képes lényegesen javítani az ember teljesítményén - számolnak be kísérleti eredményeikről német kutatók.... Bővebben...
Spirituális felnőtté válás

A tradicionális közösségekben elképzelhetetlen, hogy bárki felnőtté váljon a felnőttség próbájának kiállása nélkül. Kizárólag a... Bővebben...
Életek az életünk után

A nagy sikerű könyv szerzője, Raymond Avery Moody amerikai tudós és kutató munkásságát mutatjuk be, aki elsőként kezdte el tudományos... Bővebben...
Csodák pedig vannak!

A mondást, amely szerint a hit csodákra képes, kiválóan igazolja egy Hollandiában történt csodálatos gyógyulás, amelyről a média is... Bővebben...
Mindent tudó kristálykoponyák

A dalai láma szerint a titokzatos kristálykoponyák kommunikációs csatornák más dimenziókba. Olyan komputerek, amelyekben tárolva van... Bővebben...
Ki menti meg a világot?

Földünk nagyon nagy bajban van. Mi emberek sodortuk ebbe a helyzetbe. Elanyagiasodott világszemléletünknek köszönhetően tönkre teszünk... Bővebben...
Meditációval ura vagy önmagadnak

Egy amerikai tanulmány szerint összefüggés van a meditáció és az érzelmekért felelős agyterületek nagysága között.   A meditáció... Bővebben...
Nem hiszek a szememnek!

A képes illúziókkal eljátszadozó e-mailek kitűnnek az unalomig továbbküldött „legyünk barátok”, „szeresd... Bővebben...
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa:804
mod_vvisit_counterTegnap:1471
mod_vvisit_counterEbben a hónapban:8034
mod_vvisit_counterElőző hónapban:58687
mod_vvisit_counterÖsszesen:648418

Látogatók száma az elmúlt 20 percben: 78

Hirdetés

Apróhirdetések

Szeletelt tégla
Szeletelt tégla
( / Vegyes)
2010. augusztus 23., hétfő

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Fidesz: a siker programja Jászberényért
2010. szeptember 05., vasárnap
Pénteken délután tartott kampánynyitó sajtótájékoztatót a Fidesz jászberényi szervezete, hogy bemutassa jelöltjeit és ismertesse... Bővebben...
Búcsúban Peresen a romtemplomnál
2010. szeptember 04., szombat
Idén nem voltunk annyian a peresi búcsúban, mint tavaly. Ennek több oka is van, s nem túl kellemes. Pénteken-szombaton is vihar, nagy eső... Bővebben...
A választás jelöltjei (frissítve vasárnap)
2010. szeptember 03., péntek
Szeptember 3-án 16 órakor lejárt a jelöltállítási határidő. A Helyi Választási Bizottság a határidő lejártát követően ülésezett,... Bővebben...
Csángó Fesztivál a Duna TV-n
2010. szeptember 03., péntek
A XX. Csángó Fesztivál látogatói közül sokan találkozhattak egy-egy rendezvényen, a Duna TV forgatócsoportjával. Szeptember 4-én,... Bővebben...
Több száz bográcsban készül lecsó Szentesen
2010. szeptember 03., péntek
Kétszáznál is több bográcsban rotyog szombaton az igazi házi lecsó Szentesen: az idei Lecsófesztiválra idén is számtalan... Bővebben...
Veszélybe került a Sixtus-kápolna jövője!
2010. szeptember 03., péntek
A Vatikáni Múzeum igazgatója aggódik Michalengelo remekműve miatt, elképzelhetőnek tartja, hogy a következő generáció már nem fogja... Bővebben...
Hódítanak a magyar filmek
2010. szeptember 03., péntek
Rangos filmfesztiválokon debütál számos magyar film, köztük Szabó István, Mundruczó Kornél és Pálfi György rendezései.   Rangos... Bővebben...
Újra lángokban áll Oroszország
2010. szeptember 03., péntek
Négy halálos áldozata van a dél-oroszországi Volgográdi területen újra fellángolt erdőtüzeknek a péntek reggeli hivatalos adatok szerint.... Bővebben...
Lopással gyanúsítanak izraeli katonákat
2010. szeptember 03., péntek
Valószínűleg vádat emelnek Izraelben a hadsereg egyik tisztje és két közlegénye ellen azzal a gyanúval, hogy laptopokat és más tárgyakat... Bővebben...
Schmitt-díjat alapított a köztársasági elnök
2010. szeptember 03., péntek
Schmitt-díjat alapított Schmitt Pál köztársasági elnök. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Köztársaság Elnökének... Bővebben...