Ma 2010. szept. 11., szombat, Teodóra napja van.

TutiHir.hu

Címlap Magazin Jármű Kétszáz éves a Peugeot

Kétszáz éves a Peugeot

2010. január 8-án logót és filozófiát váltott a 200 éves márka. Az 1858 óta a cég arcát meghatározó oroszlán maradt, kettős fémhatású új változata hirdeti a Peugeot megújulását a Motion & Emotion szlogen jegyében.

Az átalakulás nem lesz olyan drasztikus, mint a márkatestvér, a Citroen esetében, a logó és az arculati jegyek fejlődését építészeti és üzletpolitikai változások kevésbé követik. Az első jármű, amely az új oroszlánt viseli majd, a 2010 tavaszán megjelenő RCZ lesz.

2009-ben a Peugeot volt a világon a legtöbb autót értékesítő francia gyártó, 10. a világranglistán. 2012-re három helyet szeretnének előrelépni. Ennek érdekében a márka sokféle műszaki megoldásba fektet be, hogy a mobilitás elvárásainak a vezetési élmény feláldozása nélkül felelhessen meg. Fokozzák a motorok hatékonyságát, és újabbnál újabb technikai megoldásokat fejlesztenek ki. 2010-ben mutatják be új elektromos autójukat, az iOn-t. 2011-ben a Peugeot 3008 HYbrid4 dízel és e-HDI mikrohibrid kivitele jelenik meg. 2012-től pedig már konnektoros hibrid kivitelben is elérhető lesz a 3008-as.

alt

A jövő autójának felfedezéséhez a Peugeot-nak a stílust is új szemszögből kell néznie. Ezt demonstrálja az SR1, amely a márka jövőbeni stílusának legerősebb, legkülönlegesebb és legtisztább kifejezését testesíti meg. Az SR1 stílusokat is egybeolvaszt, ahogy műszaki jellemzőit összhangba hozza merész megjelenésével. HYbrid4 rendszere például az elöl elhelyezett 1,6 literes THP benzinmotort (160 kW/218 LE) hátra beszerelt villanymotorral (70 kW/95 LE) párosítja. Utóbbi ráadásul tisztán elektromos módban nulla kibocsátással üzemel. Ennek a technikának köszönhetően az SR1 legnagyobb potenciális teljesítménye a 230 kilowattot (313 LE) is eléri, de szintén e megoldás hozadéka az összkerékhajtás is.

Ökológiai lábnyomát és a fosszilis tüzelőanyag-függőséget csökkentendő, a márka sokféle technikába ruház be. Tovább folyik a benzines és a HDi FAP motorok hatékonyságának növelése és lökettérfogat-csökkentése. Emellett háromhengeres benzinmotor kifejlesztésén is dolgoznak.

Forrás: hvg.hu


 

Friss rovatok

Kiszivárgott az új Mercedes CLS katalógusa

Alig néhány héttel a tervezett bemutató előtt kiszivárgott az új CLS katalógusa. Nagy meglepetés nincs, a kupés tetővonalú modell a... Bővebben...
Többszázezres visszahívás a Mazdánál

A szervokormány lehetséges meghibásodása miatt a Mazda több mint 300 ezer autót visszahív Észak-Amerikában. A japán gyártó bejelentése... Bővebben...
Megkezdődhet a győri Audi-gyár bővítése

Ősszel megkezdődhet a győri Audi-gyár bővítése – írja mai számában a Kisalföld.   Ősszel megkezdődhet a győri Audi-gyár... Bővebben...
Fel akar tűnni? Mansory Bugatti Veyron

Egészen furcsa összhatást keltő autót mutatott be a Mansory. A legutóbbi munkájuk egy Bugatti Veyron átalakítása volt, ahol az arany és a... Bővebben...
Forradalmat csinált az Audi az A7-tel

Egy praktikus ötajtóssal szállt be a négyajtós kupék versenyébe az Audi. Münchenben mutatkozott be az A7 Sportback.   Egy praktikus... Bővebben...
1600 km/órával négy keréken

A sebességhajhászok legnagyobb örömére bemutatták a világ új leggyorsabb négykerekűjét, amely a Bloodhound SSC névre hallgat. A... Bővebben...
Egy hatalmas sikertörténet ért véget

Leállította az előző generációs 5-ös BMW-k M-változatának gyártását a BMW. A típus a bajor autógyár elmúlt 5 évének egyik... Bővebben...
Felfrissül a teljes MINI paletta

Egy alaposabb frissítésen esik át a teljes MINI paletta. A 2007-ben bemutatott új modellek után most a gyártó vezetői elküldték egy... Bővebben...
Limitált felszereltséget kap a Mercedes-Benz M-osztály

Egy limitált szériával kedveskedik a Mercedes-Benz az M-osztály leendő tulajdonosainak az idei évben, amely a Grand Edition nevet kapta. A nem... Bővebben...
Kutya az autóban

Nyaralás, állatorvos látogatása vagy bármilyen utazás során, ha nem akarjuk magunkra hagyni csaholó házi kedvencünket, és autóval... Bővebben...
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa:166
mod_vvisit_counterTegnap:1899
mod_vvisit_counterEbben a hónapban:19698
mod_vvisit_counterElőző hónapban:58687
mod_vvisit_counterÖsszesen:660082

Látogatók száma az elmúlt 20 percben: 53

Hirdetés

Apróhirdetések

Tulajdonostól eladó családi ház
Tulajdonostól eladó családi ház
( / Ingatlan)
2010. szeptember 09., csütörtök

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Tolvajokat fogtak a megyében
2010. szeptember 10., péntek
A megyei rendőrkapitányság munkatársai ezúttal Szolnokról, Rákócziújfalúból, Jászberényből, Jászfényszaruból és... Bővebben...
Megéri a briteknél munkanélkülinek lenni
2010. szeptember 10., péntek
A hivatalos adatok szerint a britek egyötöde olyan háztartásban él, ahol senki nem dolgozik. Egészen pontosan több mint 7 millió 65 éven... Bővebben...
Cselgáncs, kézilabda, atlétika
2010. szeptember 10., péntek
A Tokióban zajló cselgáncs világbajnokságon Mészáros Anett döntőbe jutott, miközben ugyanitt döntöttek arról, hogy nem Budapest rendezi... Bővebben...
Új Sting album a polcokon
2010. szeptember 10., péntek
Megjelent Sting várva várt lemeze, a Symphonicity, melyet november 6-án élőben is hallhatunk majd a Papp László Budapest Sportarénában.... Bővebben...
Világtáncfesztivál Budapesten
2010. szeptember 10., péntek
A tánc versenyek 16 kategóriában zajlanak közel 600 versenyző között.   Első alkalommal rendezik meg a Világtáncfesztivált Budapesten... Bővebben...
Tűzvész pusztít San Francisco külvárosában
2010. szeptember 10., péntek
Egy ember meghalt és további 28-an megsebesültek, amikor robbanás történt helyi idő szerint csütörtök este a San Franciscó-i nemzetközi... Bővebben...
Morvai: Vona Gábor nem jogvédő
2010. szeptember 10., péntek
Nem vesz részt a Budaházy György melletti demonstráción Vona Gábor, a Jobbik elnöke - Morvai Krisztina EP-képviselő szerint ez nem jelenti... Bővebben...
Nabucco - bukóban? Emelkedőben?
2010. szeptember 10., péntek
A pesti vicc szerint van jó és van rossz hír a tervezett vezeték ügyében: európai pénzintézetek egy úgymond szándéknyilatkozatként... Bővebben...
Zuhé zuhé hátán - majd egy kis eső
2010. szeptember 10., péntek
Pénteken dél felől egyre többfelé várható eső, főként délen intenzív zápor vagy zivatar.    Pénteken dél felől egyre többfelé... Bővebben...
Ismét lövöldözött a svájci nyugdíjas
2010. szeptember 10., péntek
Ismét lövöldözött péntekre virradóra az a svájci nyugdíjas, aki előző nap elbarikádozta magát saját házában, s lövöldözni kezdett... Bővebben...