Ma 2010. szept. 08., szerda, Mária és Adrienn napja van.

TutiHir.hu

Címlap Magazin Kalendárium Pünkösd napját ünneplik a keresztények

Pünkösd napját ünneplik a keresztények

 Az ószövetségi korban Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a "hetek ünnepét", amelyet pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt.

A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 23-án ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. A néphit szerint ha ma szép az idő, jó lesz a bortermés; az is eldől, ki ihat egy évig ingyen a kocsmában

Pünkösd a karácsony és a húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett. Ezen a napon ülték meg annak emlékét, hogy az Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett, s nevezték "hetek ünnepének" is (hétszer hét pészah után).

A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, s ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, a nyugati országokban - és 1993 óta Magyarországon is - ünnep.

Pünkösdi szokások, hagyományok

A néphit szerint ha pünkösdkor szép az idő, jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás, stb.) mérték össze ügyességüket. A győztes egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartoztak engedelmességgel a többiek, s viselhette a pünkösdi koronát. Uralkodásának rövid idejére utal a "pünkösdi királyság" kifejezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni.

Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike, amely a rendszerváltozás óta a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvénye is lett. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, az összegyűlt székelyek azonban Nagyerdőnél győzelmet arattak, megvédték az ősi katolikus hitüket. Erre emlékezve minden pünkösd szombatján ünnepi szentmisét és nagy búcsút tartanak, ahová a rendszerváltozás óta évente több százezer ember érkezik az egész Kárpát-medencéből, és a világ minden más tájáról is.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke ünnepi istentiszteletet tart ma Debrecenben.

Az evangélikus templomokban országszerte körlevelet olvasnak fel. Ebben bejelentik, hogy pünkösdkor egyházuk megkezdi a tartalmi felkészülést a reformáció kezdetének 500. évfordulójára, a 2017-es emlékévre.

Hétfőn Erdő Péter bíboros, prímás, érsek részvételével pódiumbeszélgetést tartanak Máriaremetén a Karizmák ünnepe a papság évében címmel, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által meghirdetett ifjúsági és családi napon.

Az ószövetségi korban Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a "hetek ünnepét", amelyet pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. A magyar nyelv - számos más nyelv mellett - ebből származtatja a pünkösdi ünnep ma használatos nevét.

hirado.hu/privatbankar.hu


 

Friss rovatok

Pünkösd napját ünneplik a keresztények

Az ószövetségi korban Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a "hetek ünnepét", amelyet pentékoszténak (ötvenedik... Bővebben...
Fagyosszentek

A közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is fagyosszentek néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (május 12, 13, 14) alakját... Bővebben...
Anyák napjára

“Amikor a szeretet nem győz le mindent, akkor a házi sütik következnek” – mondta egy ismeretlen. Anya vagy gyermek volt-e,... Bővebben...
A Valentin nap története

A könyvek szerint két Valentin volt, kiknek történetéből egy legenda született, mások vitatják, hogy ketten lettek volna, egyes források... Bővebben...
A farsang idején

A farsang a zajos mulatozások, a tréfák és ugratások időszaka. Vízkereszttel egybekötött nyitánya a garancia arra, hogy az újév első... Bővebben...
Száz éves a magyar repülés

Száz éves a magyar repüléstörténet. 1910-ben, ezen a napon szállt fel elsőként egy magyar mérnök által tervezett, magyar irányítású... Bővebben...
Szeptember 11.

Barack Obama amerikai elnök a hazafiság, egyben a szolgálat és emlékezés országos napjává nyilvánította szeptember 11-ét, az Amerika... Bővebben...
Hajnali fürdőzés pünkösdkor?

Néma hajnali fürdőzés a Tiszában, szélvihar és lángnyelvek, no meg a koszorúba font gesztenye esete a pünkösddel.   Pünkösd... Bővebben...
Pongrác, Szervác, Bonifác

Pongrác, Szervác, Bonifác kevéssé népszerű trió, mint a Sándor, József, Benedek. Vajh’, miért?    Pongrác, Szervác, Bonifác... Bővebben...
Húsz éve mentették fel Kádár Jánost

Egy héttel azután, hogy Horn Gyula átvágta a vasfüggönyt, felmentették Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi... Bővebben...
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa:137
mod_vvisit_counterTegnap:2113
mod_vvisit_counterEbben a hónapban:13577
mod_vvisit_counterElőző hónapban:58687
mod_vvisit_counterÖsszesen:653961

Látogatók száma az elmúlt 20 percben: 86

Hirdetés

Apróhirdetések

Lakásfelújítás - villanyszerelés ! 50 %- kedvezmény !!
Lakásfelújítás - villanyszerelés ! 50 %- kedvezmény !!
( / Szolgáltatás)
2010. szeptember 06., hétfő

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Ünnepeltek a jászapáti rejtvényfejtők
2010. szeptember 07., kedd
A rejtvényfejtés szórakoztató, sikerélményt adó agytorna. Számtalan rejtvényújság közül válogathatunk, hogy megtaláljuk a... Bővebben...
A legyőzhető távolság - mi legyőztük
2010. szeptember 07., kedd
Szeptember első vasárnapján ismét összegyűltek Budapesten a futás szerelmesei és a hazai futókon kívül most külföldről is szép... Bővebben...
Schirilla futása
2010. szeptember 07., kedd
Ismét városunkba érkezett – ezúttal futva – Schirilla György. A jeges Duna többszöri átúszásáról, jótékonysági... Bővebben...
Bankrablók a rács mögött
2010. szeptember 07., kedd
Jó munkához idő, alapos előkészítés, felderítés, adatgyűjtés kell. Ezt mondta Lajmer György rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető... Bővebben...
Szerdán vesznek végső búcsút Molnár Tamástól
2010. szeptember 07., kedd
Szerdán délután három órakor helyezik végső nyugalomra a Berénykom Kft. ügyvezető igazgatóját, Molnár Tamást a Fehértói temetőben.... Bővebben...
Jászberénybe jön a Fradi
2010. szeptember 07., kedd
A hétvége folyamán Jászberényben vendégszerepel az egyik legnépszerűbb magyar labdarúgó csapat, a Ferencvárosi Torna Club két... Bővebben...
NB III: Fájó vereség
2010. szeptember 07., kedd
Hétvégén a WinnerSport NB III Alföld csoportjában hazai pályán szerepelt a Jász Sport FC csapata. Az első három forduló után egy... Bővebben...
Utolsó felnőtt bajnoki a szezonban
2010. szeptember 06., hétfő
A nyári szünet végeztével idén még egy tétmérkőzés erejéig pályára lép hazai közönsége előtt a Jászberény Wolverines felnőtt... Bővebben...
Egyre színvonalasabb a neszűri főzőverseny
2010. szeptember 06., hétfő
Bár lassan Dunát lehet rekeszteni az évente tartott főzőversenyekről szőtt beszámolókból, melyek a Jászkürtben és a TutiHir.hu-n is... Bővebben...
A hétvége bűnügyi krónikája
2010. szeptember 06., hétfő
A megyei rendőrségnek ezen a hétvégén is bőven akadt dolga a településeken súlyos testi sértés kísérletétől a falopásig számtalan... Bővebben...