Engedély, bot és horgásztudás sem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki Berényben is kipróbálhassa a nyugalom sportját.
Több éves szünet után ismét várja vendégeit a vasúti hídnál lévő Patkó horgásztó. A tavat néhány éve egy rossz üzletpolitikának köszönhetően
kellett lezárni, történt ugyanis, hogy az akkori gondnok a piacon árulta a halakat, ráadásul igazából le sem bukott, mert a tulajdonos olyannyira jóhiszemű volt, hogy nem hitte el a gondnokot ért vádakat. Az új menedzsment célja, hogy egy-két éven belül rentábilissá tegye a tavat. Pontyot és amurt már telepítettek, a közeli jövőben már kárász is lesz a tóban, a későbbiekben pedig (a tó kotrása után) afrikai harcsákkal is szeretnének kedveskedni a horgászoknak. A tó intenzíven telepített víz, tehát szinte garantált a sikeres, zsákmánygazdag sportolás.
Az amur több szempontból is hasznos halfajta. Részint azért, mert a terület eléggé hínáros, az amurok viszont rendkívül hatékonyan tisztítják a vizet. Más szempontból a pontyoknak ilyentájt van az ívási
időszaka, amikor az állami vizeken egyébként pontytilalom van. A Patkó horgásztónál a tilalom nem kell, hogy zavarja a horgászokat, hiszen a magánüzemeltetésű horgászhelyekre nem vonatkozik az, ami a folyókra, tavakra és állami horgásztavakra. Az amur egy igazán „sportos” hal, olyan, amelyik nehezen fárad, nem adja meg egykönnyen magát, tehát jóval nagyobb dicsőség kifogni, mint mondjuk egy pontyot vagy kárászt.
A horgászat díjait – mint megtudtuk a Patkó horgásztó üzemeltetőjétől – rugalmasan kezelik, tehát gyakorlatilag személyre szabott árakkal kell számolnunk. Ez azt jelenti, hogy aki nem akar halat vinni, csupán az időt szeretné kellemesen és sikerekben gazdagon eltölteni, egy egész
napos horgászsást megúszhat egy ezresből, amennyiben a kifogott halakat azonnal vissza is dobja. Háromezer forint körüli áron viszont lesz olyan napijegy is, amelyért a horogra akadt példányokat el is lehet majd vinni. Engedélyt nem kérnek, annak a kiállítási költségeit is meg lehet tehát spórolnia annak, aki a Patkó horgásztónál szeretne tartalmasan kikapcsolódni. Lesz majd ötalkalmas bérlet is, jelentős kedvezménnyel, ráadásul a bérletet tetszőlegesen fel lehet majd használni, nem jár le a hó végével.
A tó jelenleg a városé, amelyet tartós használatba adtak 15 évre. Szöllősi Károlytól, a horgásztó üzemeltetőjétől megtudtuk, hogy aki még életében nem horgászott, felszerelése és horgászengedélye sincs, de gondol egyet és egy nyugalmas horgászásra vágyik, reggel 7 és este hat óra között nyugodtan kimehet a vasúti hídnál lévő horgásztóhoz, mindenben segítséget kap.
A tó üzemeltetője kérdésünkre azt is elmondta, hogy miután a tóban eredendően csuka is van bőven, így a téli horgászatra is lesz majd lehetőség, csak télvíz idején nem lesz fix nyitva tartásuk, hanem be kell majd előre jelentkezni. Az élmény miatt biztosan megéri.
Rácz János
| < Előző | Következő > |
|---|























