Szüreti vigadalom keretében megnyitották a felújított zalalövői úgynevezett hajlított házat szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban.
Az épületegyüttesben közönségbarát, autentikus környezetben zajlanak majd csoportfoglalkozások, lehetőség nyílik népijáték-készítésre, népi munkák bemutatására, tradicionális étkek főzésére, sütésére is - mondta el Vándor László megyei múzeumigazgató. A hajlított házat XX. század eleji hangulatot idéző bútorokkal rendezték be, de a tisztaszobában már megtalálhatók a XXI. század elektronikus eszközei, mint például a számítógép és a kivetítő is.
Az udvaron felépítettek két sütőkemencét, a gazdálkodás emlékeit bemutató torkos pajtában pedig - amely a néprajzi múzeum legnagyobb fedett létesítménye - táncegyüttesek, színjátszó csoportok léphetnek majd fel. A ház alkalmas leánykérések, lakodalmak lebonyolítására is. Az épület melletti kápolna pedig alkalmas helyszín az esküvői, keresztelői szertartások tartására.
A Göcsej-vidéken a XIX. században az "egyenes ház" volt jellemző, amikor egymás mögött alakították ki a tisztaszobát, a konyhát és a kamrát. A hajlított ház - amikor "L-alakot" képezve a ház mögé építtették a hátsó traktust és az istállót - csak a későbbi évtizedekben terjedt el.
Forrás: kultura.hu
| Következő > |
|---|





















