Budapesten rendezték meg a Sport Jitsu Magyar Kupát, melyen 12 egyesület közel másfélszáz karatékája versengett egymással, köztük városunk képviseletében a Klapka ISK versenyzői. Garamvölgyi Mihály 3. danos mester tanítványai öt arany-, nyolc ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

A Soproni Liga 28. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a Videoton biztosan nyert (3-0) a Vasas ellen, míg szombaton a DVSC-TEVA Újpesten pont nélkül maradt. Így két fordulóval a bajnokság vége előtt a debreceniek előnye egyetlen pontra csökkent a Vidivel szemben.
A férfi vízilabda-bajnokság döntőjében és kisdöntőjében szerdán este másodszor ugrottak vízbe a csapatok. A harmadik helyért folyó, két győzelemig tartó párharc el is dőlhetett volna, ám a Fradi büntetőkkel legyőzte a szegedieket. A finálé is 1-1-re áll, miután a Vasas győzött az Eger lenne.
A férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését rendezték vasárnap Szegeden. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párosmérkőzés első találkozóját Veszprémben a hazaiak nyerték, s egy idegenbeli sikerrel már nagyon közel kerülhettek volna a végső diadalhoz. Nos, nem mindennapi izgalmak közepette egyetlen góllal a veszprémiek nyertek, akik így a harmadiki mérkőzésen, hazai környezetben, megszerezhetik újabb bajnoki címüket.
Erdei Zsolt Hajdú Péter műsorának, a Frizbinek volt a vendége. A bokszoló a műsorvezetőnek elárulta, az Universum színeiben többé nem lép szorítóba, ráadásul a profi ökölvívással is minden bizonnyal felhagy. A Bors magazin ezt követően interjúvolta meg Madárt.
Péntek délután 4 órától tanárverés színhelye lehet a Csörsz utcai pálya, ahol három olimpiai bajnok is erősíti a diákcsapatot, mely futballmérkőzésen szeretné TF-es oktatóit oktatni.



















