Nem úgy sikerült az őszi szezon a JTF DSE NB II-es felnőtt női kézilabdacsapatának ahogy azt a lányok tervezték. Az Észak-keleti csoportban a 10. helyen telelt az együttes, amely a télen megerősítette keretét, s kellő önbizalommal várta a kállósemjéniek elleni tavaszi nyitányt. A vendégek hat ponttal gyűjtöttek többet, s hat hellyel álltak előbb a tabellán, mint a mieink, ám a pályán mintha felcserélődtek volna a szerepek. A JTF DSE hétgólos sikerének köszönhetően két helyet máris előrébb lépett a tabellán.
Pénzes Ibolya személyében egy rutinos játékossal erősödött a JTF DSE csapatának kerete a téli szünetben, s a budapesti Vasasból kettős igazolással a jászberényi csapatban is játéklehetőséget kapó Turcsányi Krisztina és Kovács Nikolett is jelentős erősítést jelentett a mieink számára. Persze mindez akkor igazolódik be, gondolták a szurkolók, ha jönnek az eredmények.
Nos, a kállósemjéniek elleni tavaszi nyitó fordulóban az újak és a régiek együtt bizonyították, hogy nem a tizedik helyen van a JTF DSE helye a tabellán. Pedig volt egy nagy név az ellenfélnél is, hiszen az ukrán Elena Kordjuk a Vasasban és Székesfehérvárott is az NB I-es csapat tagja volt. Szülés után visszatérve most a kállósemjénieket erősíti az idegenlégiós, s hogy nem felejtett el kézilabdázni azt mutatja, hogy 11 gólt szerzett a találkozó során.
Az első félidő feléig rendre a vendégek vezettek egy-egy góllal, de már ekkor is érezhető volt, hogy a JTF DSE nemcsak partiban van ellenfelével, hanem képes is lesz azt legyőzni. A játékrész második felének kezdetén 6-5-re vezettek a mieink, de a vendégek rendre egyenlíteni tudtak. A félidő hajrájában viszont két gólra nőtt a különbség a két csapat között, s így a mieink várhatták nyugodtabban a folytatást.
A második félidőben azután már az történt a pályán, amit a mieink akartak. Szigorú, kemény védekezés, lerohanásból lőtt gólok és remek átlövések jellemezték a mieink játékát. Lányaink minden tekintetben ellenfelük fölé kerekedtek, s folyamatosan növelték előnyüket. Bár a félidő közepe felé egy ütközést követően Turcsányi Krisztina vérző arccal hagyta el a pályát, de a mieink lendületét ez sem törte meg. Az 50. percben már 28:18 állt az eredményjelzőn, s a 10 gólos különbségből 7-et meg is őriztek lányaink a találkozó lefújásáig.
A látottak alapján a JTF DSE ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. Külön említést érdemel, hogy csapatunkban hatan is legalább 4 gólt szereztek.
JTF DSE – Kállósemjéni SE 32-25 (13-11)
A jászberényi gólszerzők: Kisbalázs D 6/2, Kovács N. 6/3, Turcsányi K. 4, Szántai T. 4, Pénzes I. 4, Vér Á. 4, Kisbalázs A. 2, Pap R. 1, Viskárdi R. 1
A 12. forduló eredményei:
Mátészalkai MTK - Eszterházy KFSC 33:29
Hajdúböszörményi TE - Ózdi VSE 29:21
SPB-Hevesi SE - Fenstherm-Füzesabonyi SC 21:24
Kazincbarcikai KC - Püspökladány TSE 19:29
Jászberényi TF DSE - Kállósemjén SE 32:25
Derecske KK - Nádudvari SE 22:22
A bajnokság állása a 12. fordulót követően:
1. Eszterházy KFSC (416-311) 20 pont
2. Mátészalkai MTK (374-282) 20 pont
3. Hajdúböszörményi TE (332-296) 17 pont
4. Fenstherm-Füzesabonyi SC (337-293) 14 pont
5. Püspökladány TSE (321-290) 14 pont
6. Kállósemjén SE (328-332) 14 pont
7. Nádudvari SE (308-293) 13 pont
8. Jászberényi TF DSE (298-298) 10 pont
9. Derecske KK (246-305) 10 pont
10. Ózdi VSE (314-339) 9 pont
11. SPB-Hevesi SE (279-347) 3 pont
12. Kazincbarcikai KC (223-390) 0 pont
Szántai Tibor
| < Előző | Következő > |
|---|





















