Ma 2010. júl. 31., szombat, Oszkár napja van.

TutiHir.hu

Címlap Sport Hazai sport Győzelem a megyei kosárrangadón

Győzelem a megyei kosárrangadón

Nyomtatás

Az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság Keleti-csoportjának 19. fordulójában megyei rangadót játszott Szolnokon a JKSE csapata. Bár a tabellán jelentős a távolság a szolnoki és a jászberényi csapat között, nem várt könnyű mérkőzés a mieinkre. A kötelező győzelem megszerzése, ha a vártnál nehezebben is, de megtörtént, s így továbbra is a mieink esélyei a legjobbak az alapszakasz megnyerésére.

Sorozatban 10. győzelmének megszerzéséért lépett pályára a megyei rangadón a JKSE csapata vasárnap Szolnokon. Bár a két együttes között mind helyezésben, mind játéktudásban meglehetősen nagy a különbség, arra nem lehetett számítani, hogy a hazaiak feltett kézzel lépnek pályára. A rutin és a fiatalság csapott össze a találkozón, amely végül papírforma eredménnyel zárult, ám a játékra egyik csapat sem lehet büszke.

Rengeteg hiba, időnként furcsa játékvezetői ítéletek és vendéggyőzelem. A legrövidebben így lehet összefoglalni azt, ami a négyszer tíz percben a pályán történt. A játék színvonala a közepest is alig érte el, s bár az eredmény végig szoros volt, a szurkolók szép csendben nézték végig a találkozót. A mieink csak annyit adtak ki magukból, amennyi ennek a találkozónak a megnyeréséhez elegendő volt. Ennél több szót nem is érdemel a találkozó. A lényeg, hogy sorozatban a 10. győzelmét is megszerezte a JKSE együttese és ezzel újabb lépést tett a Keleti-csoportban az alapszakasz megnyeréséhez vezető úton.

Szolnoki Főiskola - Jászberényi KSE 76 – 83 (19-21, 16-16, 17-24, 24-22)
A jászberényi pontszerzők: Drahos G. 22/9, Horváth Cs. 20, Godena F. 10, Wehner Z. 9/3, Puskás A. 8, Likár P. 8, Mészáros R. 4, Kovács A. 2.

Az biztos, hogy a következő fordulóban – március 12-én, hazai pályán – a negyedik helyen álló egriek ellen sokkal jobb játékra lesz szükség az újabb győzelem begyűjtéséhez. A mieinket az is motiválja majd, hogy az ősszel vereséget szenvedtek Egerben, azaz van miért visszavágniuk.


A 19. forduló további eredményei:


DEKE – Nagykálló 79-88

Dél Konstrukt-Szedeák - EnterNet Vásárhely 103-75

Tiszaújváros - EKF Hész 57-71

Óbudai Kaszások - Bajai Bácska FKE 73-68

Kecskeméti Főiskola - Újbuda TC 100-77

A Keleti-csoport állása:

1. Jászberényi KSE 17 győzelem 2 vereség

2. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 15 győzelem 3 vereség

3. EnterNet Vásárhely 15 győzelem 4 vereség

4. EKF Hész Gép.SE 12 győzelem 7 vereség

5. Bajai Bácska FKE 10 győzelem 8 vereség    

6. Nagykállói KE 9 győzelem 10 vereség

7. Óbudai Kaszások 8 győzelem 11 vereség

8. Szolnoki Főiskola Olaj KK 7 győzelem 12 vereség

9. Kecskeméti Főiskola 6 győzelem 12 vereség

10. Debreceni Egyetem KE 5 győzelem 13 vereség

11. Tiszaújvárosi Phoenix KK 4 győzelem 14 vereség

12. Újbuda TC 3 győzelem 15 vereség


A 20. forduló párosítása:

Március 10. - szerda
18.00 óra: DEKE - Tiszaújváros

Március 11. - csütörtök
18.30 óra: EnterNet Vásárhely - Bajai Bácska FKE

19.30 óra: Újbuda TC - Szolnoki Főiskola

Március 12. - péntek
19.00 óra: Nagykállói KE - Dél Konstrukt-Szedeák

19.30 óra: Jászberényi KSE - EKF Hész

Március 14. - vasárnap
17.00 óra: Kecskeméti Főiskola - Óbudai Kaszások

Szántai Tibor
 


 

Hirdetés
Hirdetés

Rajzpályázat

Ovis rajzpályázat  
Kategória: Ovis rajzpályázat szavazás!
Leírás: Gondos Fanni Fürkész Óvi
Találat: 45
Értékelés: 4,00 (4)
 

Aktuális

Balaton-átúszás augusztus 1-jén
2010. július 30., péntek
Az elmúlt héten a kedvezőtlen időjárás miatt augusztus első vasárnapjára halasztották a 2010. évi Coca-Cola Testébresztő... Bővebben...
Csaba László: Ha az IMF szigorú lenne, mindenki megbukna
2010. július 30., péntek
Nem a hazánk által korábban vállalt makrogazdasági feltételek vagy kilátásba helyezett törvénymódosítások be nem tartásán múlt az,... Bővebben...
Botrány a fogathajtásban!
2010. július 30., péntek
Bojkottot hirdettek a magyar fogathajtók, vagyis úgy döntöttek, hogy a fogathajtás nemzetközi szabályainak folyamatos, a magyar hajtókra... Bővebben...
Tarolt a Red Bull a Magyar Nagydíj első szabadedzésén
2010. július 30., péntek
Hatalmas Red Bull-fölényt hozott a Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése: az első helyen a német Sebastian Vettel, a másodikon... Bővebben...
Lassan, de visszatér a kánikula
2010. július 30., péntek
A keleten lakóknak nem kell fronthatással számolniuk pénteken, ugyanis az ország ezen részén nyugodt, szép nyári idő van kilátásban.... Bővebben...
Még ne temessük a vezetékes telefont
2010. július 30., péntek
A fogyasztók paradox hozzáállást mutatnak az információbiztonság terén. Egyrészt az idő múltával egyre jobban aggódnak az adataik... Bővebben...
Májusban is pörgött a magyar export
2010. július 30., péntek
Jól teljesített májusban is a magyar export, a külkereskedelmi mérleg 423,6 millió eurós aktívumot mutatott.   Jól teljesített... Bővebben...
Tőkés átvenné a nemzeti együttműködési modellt
2010. július 30., péntek
Tőkés László szerint ki kell alakítani a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés, s ennek egy ágaként a romániai magyar nemzeti... Bővebben...
Úszó EB: különleges ötezressel készül a jegybank
2010. július 30., péntek
A Magyar Nemzeti Bank a hazai rendezésű XXX. Úszó, Műúszó, Műugró és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság tiszteletére és a... Bővebben...
Ki jár jól a kisadók eltörlésével?
2010. július 30., péntek
A tíz kisadó eltörlése jelentős adminisztrációs tehercsökkentést jelent a kisvállalkozásoknak - közölte az RSM-DTM adópartnere.... Bővebben...