A labdarúgó NB III Mátra-csoportjában szombaton a 2009/2010-es szezon utolsó fordulójának mérkőzéseit játszották a csapatok. A Jász Sport FC gárdája igencsak tartalékosan a második helyen álló maglódiakat fogadta. A mieinknek az eltiltások és a sérülések miatt nem sok esélye volt a pontszerzésre, s a vendégek a második félidőben el is döntöték a három pont sorsát.

A városi kispályás labdarúgó-bajnokságban a hét végén a 8. forduló mérkőzéseit rendezik a műfüves pályán. Szombaton (május 29-én) 12 órától pattog majd a labda a műfüvön, s várhatóan ismét születnek meglepő eredmények.
A hagyományoknak megfelelően a bajnoki szezon zárását követően a Jászberényi Kosárlabda SE évzárót rendez a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnokában. Ez idén május 29-én, szombaton 16 órakor kezdődik.
A 2010. évi Vancouveri Téli Olimpiai Játékokon pontszerző rövidpályás gyorskorcsolyázók, valamint felkészítőik vehettek át állami kitüntetést szerdán délelőtt az önkormányzati minisztériumban.Az elismerésben részesült sportolók és sportvezetők között több jászberényi is volt.
Jászberényben körülbelül harmincan hódolnak az Aikido-nak. A zömében XVI. századi japán harcművészetekhez képest ez fiatal ág. A XIX. század végén alakította ki több, magas szinten elsajátított harcművészettel elégedetlen Morihei Ueshiba. El akarta kerülni a súlyos sérüléseket, és egy tökéketes harcművészetet akart létrehozni. Ezért a támadó energiáját felhasználva alakította ki az AI (kapcsolat, szeretet) KI (belső energia, életerő) Do (út) rendszerét.
Az elmúlt héten rendezték a leány röplabdázók Országos Ifjúsági Kupájának döntőjét. A legjobb 6 közé egyetlen NB II-es csapat utánpótlásaként került a Jászberényi RK együttese. Az erős mezőnyben lányaink remekül helytálltak, hiszen a harmadik helyet szerezték meg.
A Honfoglalás L. L. K. vasárnap rendezte meg az Imrédi úti lőterén a már hagyományosnak számító Pünkösdi Lövészkirály választó versenyét. A hat számban összesen 61 nevezés érkezett, köztük Boross Györgyé, a BHSE válogatott versenyzőjéé is. A remek hangulatú verseny végén három kövész is Pünkösdi Lövészkirállyá avattak.


















