Az alapszakasz befejezését követően a rájátszással folytatódik a bajnokság az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabdacsapatok számára. A Jászberényi KSE remek szezont tudhat eddig maga mögött, hiszen 19 győzelemmel és 3 vereséggel a Keleti-csoportban az első helyet szerezte meg. A bajnoki címért folyó rájátszást így az első helyen kezdi az együttes, amelynek megőrzése nem tűnik egyszerűfeladatnak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Asztalitenisz Szövetség, a Jászberényi SE Asztalitenisz Szakosztálya és az önkormányzat egészségügyi és sportbizottsága március 28-án, vasárnap rendezte meg Jászberény 2010. évi Felnőtt és Ifjúsági Nyílt Egyéni és Páros Asztalitenisz Bajnokságát. A Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnokában a három számból kettő hazai sikerrel zárult.
A Budapesti Sportiroda március 18-21. között immár harmadik alkalommal rendezte meg Balaton Szupermaraton futóversenyét, melynek természetesen idén is voltak jászberényi résztvevői. A Jászberény Futászai már visszatérő vendégnek számítanak ezen a versenyen, s most a Parlament csapatában is volt két jászberényi induló. A versenyről Járomi Bélától, a Jászberény Futászai csapat vezetőjétől kaptunk beszámolót, s volt alkalmunk a futásról megkérdezni Gyurcsány Ferencet is.
A jászberényi Honfoglalás Lovas- és Lövészklub március 28-án, vasárnap Tavaszi Hadjárat elnevezéssel lövészversenyt rendez az Imrédy úti lőtéren. A verseny kiírását az alábbiakban közöljük.
Március 26-28 között Budapesten rendezték a WTKA Európa Kupát, melyen hat ország kilenc stílusirányzata, s mintegy 350 versenyzője mérte össze tudását. A versenyen részt vettek a Klapka ISK versenyzői is. Garamvölgyi Mihály 3. dan edző tanítványai három első és két második hely mellett számos értékes helyezést értek el.
Az utolsó forduló mérkőzéseit rendezik március 27-én, szombaton a 2010. évi városi teremlabdarúgó-bajnokságban. Az I. osztályúak a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnokában, a II. osztályúak a Lehel Sport Kht. sportcsarnokában rugaszkodnak neki utoljára a pontszerzésnek. Mindkét osztályban a harmadik hely sorsa dől ezen a játéknapon.
Ahogy javul az időjárás, úgy szaporodik azoknak a szabadtéri sportágaknak a száma, melyekben a téli szünetet követően ismét pályára szólítják a csapatokat. Így lesz ez hamarosan a baseballosoknál is, akik Magyar Kupa mérkőzést játszanak vasárnap a legjobb 4 közé jutásért.
Az elmúlt két hétben igen sűrű programja volt a Belvárosi Általános Iskola kézilabda csapatainak. Négy versenyen vettek részt a lányok, és mind a négy versenyen kiválóan teljesítettek. Bizonyítván, hogy a sportág hátországa egyrészt igen széles – sok leány kézilabdázik -, másrészt, hogy jó kezekben vannak.




















