Ma 2010. szept. 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

TutiHir.hu

Címlap Sport Helyi sport A dobogóért küzdenek

A dobogóért küzdenek

Nyomtatás

Az NB I/B Keleti-csoportjában az alapszakaszt megnyerő Jászberényi KSE férfi kosárlabda csapatának  eddig nem úgy sikerült a felsőházi rájátszás, ahogy azt a fiúk szerették volna. A bajnoki cím már szinte elérhetetlen távolságban van, ám a dobogóra még felférhetnek Drahosék. Ehhez azonban a hátralévő három mérkőzésüket meg kell nyerni. Pénteken este a Veszprémi Egyetem csapat lesz a mieink vendége.

A két együttes már megmérkőzött egymással a rájátszás során Veszprémben, s ott a házigazdák utolsó negyedben nyújtott nagyszerű játékuknak köszönhetően 99-89-re legyőzték Godenáékat.  Jelenleg a veszprémi csapat a mieinkkel azonos mérleggel a negyedik, míg a JKSE az ötödik helyen áll. Amennyiben tehát Horváth Balázs csapata visszavág a veszprémi vereségért, úgy megelőzi a tabellán ellenfelét.  Az sem lesz persze mindegy, hogy milyen különbséggel nyer a JKSE, hiszen ha a 30. forduló után a két együttes azonos mutatókkal rendelkezik, úgy az egymás elleni két eredmény összesítése dönti el a helyezések sorsát. Azaz, a mieinknek legalább 11 ponttal kellene nyerniük, hogy az összevetésben jobbak legyenek a veszprémieknél.

A forduló további mérkőzésein egy idegenbeli – Dél-Konstrukt SZTE-SZEDEÁK – és két idegenbeli – Nagykanizsa KK és Bonyhádi KK – győzelem várható. Persze meglepetés bármelyik mérkőzésen születhet. A legfontosabb az, hogy a mieink nyerjenek, s azt követően lehet majd figyelni, hogyan alakul a többi mérőzés sorsa.

A felsőházi rájátszás 6. fordulójának párosítása:

Május 14. - péntek

19.00 óra: Dél Konstrukt-Szedeák - SMAFC-NYME 

19.30 óra: JKSE - Veszprémi Egyetem    

Május 15. – szombat

18.00 óra: EnterNet Vásárhely - Bonyhádi KSE    

18.00 óra: EKF Hész - Kanizsa KK


A férfi kosárlabda NB I/B felsőházi rájátszásának állása:


1. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák  23 győzelem 4 vereség

2.  B-BETON Bonyhádi KSE 23 győzelem 4 vereség

3. Kanizsa KK DKG-EAST  22 győzelem 5 vereség

4. Veszprémi Egyetem  21 győzelem 6 vereség

5. Jászberényi KSE b21 győzelem 6 vereség

6.  EnterNet Vásárhely 19 győzelem 8 vereség

7. SMAFC-NYME 17 győzelem 10 vereség

8. EKF Hész Gép SE 13 győzelem 14 vereség

Szántai Tibor


 

Hirdetés

Rajzpályázat

Nincsenek megjelenítheto képek a képtárban.

Aktuális

Fidesz: a siker programja Jászberényért
2010. szeptember 05., vasárnap
Pénteken délután tartott kampánynyitó sajtótájékoztatót a Fidesz jászberényi szervezete, hogy bemutassa jelöltjeit és ismertesse... Bővebben...
Búcsúban Peresen a romtemplomnál
2010. szeptember 04., szombat
Idén nem voltunk annyian a peresi búcsúban, mint tavaly. Ennek több oka is van, s nem túl kellemes. Pénteken-szombaton is vihar, nagy eső... Bővebben...
A választás jelöltjei (frissítve vasárnap)
2010. szeptember 03., péntek
Szeptember 3-án 16 órakor lejárt a jelöltállítási határidő. A Helyi Választási Bizottság a határidő lejártát követően ülésezett,... Bővebben...
Csángó Fesztivál a Duna TV-n
2010. szeptember 03., péntek
A XX. Csángó Fesztivál látogatói közül sokan találkozhattak egy-egy rendezvényen, a Duna TV forgatócsoportjával. Szeptember 4-én,... Bővebben...
Több száz bográcsban készül lecsó Szentesen
2010. szeptember 03., péntek
Kétszáznál is több bográcsban rotyog szombaton az igazi házi lecsó Szentesen: az idei Lecsófesztiválra idén is számtalan... Bővebben...
Veszélybe került a Sixtus-kápolna jövője!
2010. szeptember 03., péntek
A Vatikáni Múzeum igazgatója aggódik Michalengelo remekműve miatt, elképzelhetőnek tartja, hogy a következő generáció már nem fogja... Bővebben...
Hódítanak a magyar filmek
2010. szeptember 03., péntek
Rangos filmfesztiválokon debütál számos magyar film, köztük Szabó István, Mundruczó Kornél és Pálfi György rendezései.   Rangos... Bővebben...
Újra lángokban áll Oroszország
2010. szeptember 03., péntek
Négy halálos áldozata van a dél-oroszországi Volgográdi területen újra fellángolt erdőtüzeknek a péntek reggeli hivatalos adatok szerint.... Bővebben...
Lopással gyanúsítanak izraeli katonákat
2010. szeptember 03., péntek
Valószínűleg vádat emelnek Izraelben a hadsereg egyik tisztje és két közlegénye ellen azzal a gyanúval, hogy laptopokat és más tárgyakat... Bővebben...
Schmitt-díjat alapított a köztársasági elnök
2010. szeptember 03., péntek
Schmitt-díjat alapított Schmitt Pál köztársasági elnök. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Köztársaság Elnökének... Bővebben...