2016-11-28 11:49:23

 

Hol máshol, mint a Klapka György Szakképző Iskola Kossuth úti tankonyháján és tanéttermében találkoztak a vendéglátás mai művelői, résztvevői, egy évforduló kapcsán. A Jászsági Vendéglátók Egyesülete nemcsak a szakma jelenbeli gyakorlóinak szervezete, de a régmúlt, a szakmai értékek számon tartása is fontos feladata. Így Koha Csaba mesterszakács születésének 70. évfordulója is jeles esemény volt számukra. Ez egyben alkalmat adott arra is, hogy egykori patrónusuk, Draveczky Balázs (1938-2003), azaz Balázs mester emlékét is felidézzék.


A tagok mellett Koha Csaba egykori munkatársai, jó ismerői, tisztelői és családtagjai is ott voltak a tanétterem fehér asztalánál november 18-án. Koha Csaba (1946-1991) felesége és fia – akik már Szegeden élnek – is eljött, de sokan olyanok is, akik munkatársai vagy üzlettársai voltak, nagyra tartották és tisztelték. A kiváló mesterszakács jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Jászberény ne csak Lehel kürtjéről, a Lehel hűtőszekrényekről legyen híres, de az általa alkotott pandúrgulyásról és a majolika edényben „pihenő”, libazsírban sült libamájról is.


A házigazda egyesület vezetője Bobák József köszöntője után kérte a Jászsági Értéktár jelenlévő vezetőjét, Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgatót, hogy a pandúrgulyást is vegyék számba, mint különleges jászsági értéket. Ez ugyanis Koha Csaba széles körben ismert alkotása.


Koha Csaba Szegeden tanulta a szakmát, majd Debrecenben dolgozott az Alföldi Vendéglátóipari Vállalatnál. Onnan érkezett 1971-ben Jászberénybe a Hűtőgépgyár üzemi konyhájának vezetésére. Gorjanc Ignáccal jó barátságba került, és hamarosan egy színvonalas vendéglátó egység létrehozása lett ennek az eredménye. A Lehel Gyöngye Étterem arra is szolgált, hogy a gyár jeles vendégeit ott fogadhassa a vezérigazgató, a gyár vezetése finom ételekkel, italokkal elegáns környezetben.

 

 

Az emlékidézést Szórád Tamás kezdhette, aki Koha Csaba közeli munkatársa lett 1984 után. Mindketten saját gyermekük sportolását segítő szülők voltak, így a Lehel hoki csapat érdekében sok mindent bevállaltak. Koha a Lehel HC vezetőjeként sok dolgot el tudott intézni – pénzt, felszerelést, játékosokat, engedélyeket – mert nem ismert lehetetlent. Akkor még a létező szocializmus keretében éltek a lehetőségekkel, a kiskapukat is kihasználva.  Szórád Tamás felidézte, milyen zseniális ötletei voltak Koha Csabának, s azok meg is valósultak, mert olyan munkatársi gárdája volt, mely mindenben részt is vett. Így volt a csapatnak jó felszerelése. Romániából és Ukrajnából kiváló játékosokat szerződtettek, s a Lehel HC a magyar bajnokságot is megnyerte 1990-ben. Közben a libamáj-libazsír-libatepertő üzlet is beindult, ami hamarosan ott tartott, hogy Bécsben terveztek üzletet nyitni.


Sajnos a betegség közbeszólt. A kiváló gasztroenterológus, a Jászberényből 1980-ban Szekszárdra került dr. Simon László kezelte a mesterszakácsot. Koha Csaba ragaszkodott hozzá, így gyakran Szekszárdon gyógykezelték, nem Jászberényben. Ám a betegség legyőzte, 1991. december 1-jén meghalt. Közben a rendszerváltás is megtörtént, a politika, a gazdaság is „átrendeződött”, s vége lett annak a korszaknak, melyben Koha Csaba és társai nagyot alkothattak.


A kiváló ember emlékezete persze sok vidám, humoros történetet is előhozott, hisz a jelenlévők közül sokan őriznek ilyet. Hortiné dr. Bathó Edit is az emlékeket idézte fel előadásában, mely Jászberény vendéglátásának történetét mutatta meg a 17. századtól a 20. század elejéig. Sosem volt egyszerű a vendéglátás, hiszen minden korban más szokások, értékek voltak fontosak. Jászberény közlekedési csomópontként vásártartási joggal bíró település volt. Ahol vásározás van, ott enni-inni és aludni is kellett az utazóknak, meg a postakocsiknak.


Jászberényben is voltak csárdák, kocsmák, fogadók, melyeket a település tanácsa birtokolt, s adott ki bérletbe. Ezeket rendre meghirdették, s az nyerte az üzemeltetés jogát, aki a legtöbb bevételt ígérte a település kasszájába. Serház is létesült már a XVIII. században, mert a sört is szerették a berényiek, de az utazók is.


Bathó Edit előadásában szólt arról, hogy a XIX. században milyen változások következtek, melyek a városkép alakulását, a jelenlegi főtér létrejöttét, a rendezettségét is eredményezte. Két – mai fogalmaink szerinti – szálloda is épült. A Pannónia Szálló 1832-ben magán vállalkozásként, s a főtér dísze volt 1975-ig. A Lehel Szálló 1894-ben épült fel, a városi vezetés finanszírozta a helyi adóbevételekből.  Nem volt ez egyszerű, de máig Jászberény arculatát is meghatározó épülete a városközpontnak.


Az előadás vége felé a pincértanulók már ott toporogtak a teremben, hiszen az ő feladatuk volt a kiszolgálás. Bobák József, a tanulók szakoktatójaként olyan feladatot adott számukra, amivel bármikor találkozhatnak. A vendégek szedhettek a pandúrgulyásból, a jászsági tokányból, amihez túrógombóc járt, vagy megkóstolhatták a sertésmájat Lehel Gyöngye módra. Nem volt könnyű eldönteni, hogy szatymazi palacsintával vagy Illés palacsintával fejezzék be az ünnepi menüt. A fiatalok azonban segítettek meghozni a döntést, kínáltak pálinkát, bort, ásványvizet, kávét, leszedték az asztalt és minden kérdésre tudták a választ is. Szóval megmutatták, szépen tanulják a felszolgálást a tanétteremben.


Az egyesület tagjai, a vendégek persze folytatták a beszélgetést a fehérasztal mellett. Az egyik kisebb asztalnál eszközök – majolika edények is – naplók, fotók, újságcikk is volt, amit végig lehetett böngészni. Koha Csaba emlékét az egyesület így is számon tartja, őrzi.


Kiss Erika