A tengerparti gyógyszálló egyik idős, magányos és bohém hölgybetege éjszakánként kiruccan az intézményből, mit sem törődve azzal, hogy megszegi a szabályokat. A szanatórium szintén idős, magányos, de cseppet sem bohém, inkább magába forduló főorvosa megpróbálja rendre utasítani a renitens beutaltat, de lassan kénytelen megadni magát a lehengerlően érzelmes matrónának.

A keretes szerkezetű művek legfőbb ismérve, hogy az elején és a végén ugyanazzal kínálnak meg. Annyi kilengés engedélyezett, hogy kezdetnek egy magányos nő lép a mikrofonhoz, és nagyon nem akarja, hogy egyedül hagyják, befejezésként meg egy férfi zongorázza le a társas kapcsolat és az egyedüllét közötti különbséget. Ami pedig a kettő közé egy szuszra befér, az ilyen-olyan öleléseket, és nyomokban romantikát tartalmaz. A túléléshez napi egy ölelés szükséges, a szinten tartáshoz pár darabbal több, a továbblépéshez viszont már emberes mennyiség kell. Szorongj, hogy ölelhess, ölelj, hogy szoronghass.