Így igaz, mint abban a régi televíziós reklámban, amelyben - vagy rosszul emlékszem - az is elhangzott, hogy asszonyom, a legjobb barát a könyv, a legjobb házibarát pedig a könyvügynök. Vámos Miklós író és a saját könyveinek ügynöke.  Az író tolvaj, és az író fejében ott az agytoll, mondta. A kilencvenes évek második felében készült tévéműsorai tették széles körben ismertté, de az efféle, képernyős sztárságot nem sokra tartja.

Nincs neve, de sokan vannak, akik tudnak mit kezdeni vele. Folk-blues, nem birkáknak, talán ilyesmi. Ha az elmúlt, közel húsz esztendőt nem egy sötét barlang mélyén, egy nagy kő alatt töltötte az ember, tisztában van azzal, kicsoda Ferenczi György, és miféle alapanyagokból gyúrta össze a zenéjét. A márciusi klubkoncerten, a jászberényi mozi galériáján Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák produkciójára bomlott a gondtalan fiatalság és a gondterhelt öregség, a középkorúakkal szövetségben.

Mitől lenne jobb állapotban egy harmadosztályú magyar futballmeccs közönsége, mint a magyar társadalom?

A szombat délutáni - igen, azért is délutáni - matinékon tele volt olcsó jegyes gyerekekkel a nézőtér, de annyira, hogy pótpadokat hoztak be hátra, az utolsó sor mögé, a földszintre. Az erkélyre földöntúli szerencsével kerülhetett valaki, bár a székek mindenütt spártai kényelemmel ajándékoztak meg, a pótpadok még olyannal se, de nem számított. Csak néztünk, mint a moziban.