Előnyben a Warriors!
- Írta: Szántai Tibor
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
Vasárnap lejátszották az OB IV A-csoportjában az első elődöntőket. A KHM SE hazai pályán, míg a Warriors Jászberény idegenben szerzett előnyt a visszavágóra.
Egy rendkívül izgalmas, fordulatos mérkőzésen szerzett idegenben egygólos előnyt a visszavágóra a Warriors Jászberény csapata az Óbudai Kalózok GJE ellen idegenben lejátszott találkozón. Ezzel a berényi hokisok visszavágtak az alapszakaszban elszenvedett 9-4-es vereségért. Ráadásul ez már az elődöntő első mérkőzése volt, s a vasárnapi második mérkőzést így a mieink várhatják előnnyel.
A találkozó első harmadából alig telet el egy perc, amikor Tátrai Tamás révén vezetést szerzett a Warriors. Sokáig nem örülhettünk a vezetésnek, mert a középkezdésből azonnal egyenlítettek a hazaiak. Sőt, a 18. percben Koczka Gergő István megszerezte önmaga és csapat második gólját, s már az óbudaiak vezettek (2-1).
A második harmadot a házigazdák kezdték jobban és gólfelelősük, Koczka Gergő István harmadszor is betalált a mieink kapujába (3-1). A találkozó 26. percében Rusvai Martin szépített (3-2), de két percre rá Juhász Krisztián visszaállította a kétgólos különbséget (4-2). A játékrész hajrájában emberelőnyből Guba Martin gólja hozta vissza a jászberényi reményeket.
A záró játékrészben óriási küzdelem folyt a pályán. A Warriors két emberelőnyt is kihasznált és Tátrai Tamás, majd Guba Martin révén megfordították a találkozó állását (4-5). Mivel pedig több gól már nem esett, így a mieinknél az előny a vasárnapi második mérkőzés előtt.
Elődöntő 1. mérkőzés
Óbudai Kalózok GJE - Warriors Jászberény 4-5
A másik elődöntőben érvényesült a papírforma, az alapszakaszt pontveszteség nélkül megnyerő KHM SE biztosan nyert a White Sharks HC ellen.
Elődöntő 1. mérkőzés
KHM SE – White Sharks SE 5-1