Először a szem csókol, aztán a kezem
- Írta: Kun Tibor
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
A költő, akiről az járja, hogy életműve reprezentálja a XX. századot, hogy verseiben egyszerre minden épül és omlik, hogy többféle olvasata is érvényes lehet, hogy költőként és emberként is keresztúton állt, hogy vad volt, szabad és szemtelen: Szabó Lőrinc. A költő és műfordító, a modern magyar líra nagy alakja (1900 - 1957), harminchárom évesen különbékét kötött a világgal, és a képébe vágta, hogy ocsmány.
A színész, Adorjáni Bálint, 2008 és 2017 között a Radnóti Miklós Színház tagja, aki most negyven és szabadúszó, harminchárom évesen válogatott Dinyés Dániellel (előadó, karmester, zenei vezető, tanár, szegedi operadirektor, és ő is negyven) együtt Szabó Lőrinc-verseket, mert mindketten nagyon szeretik. Előadásuk eredetileg a Radnóti Irodallam-estjeinek sorába illeszkedett, amikor a színház művészei önálló megmutatkozási lehetőséget kaptak a költészet és a zene összegyurmázásában. Adorjáni és Dinyés olyan Szabó Lőrinc-verseket kerestek, amelyekhez közük van, hogy az előadáshoz is közük legyen. És addig gyúrták a lírai alapanyagot, beledolgozva a legendás francia énekes-szerző, Jaques Brel (1929 - 1978) dalait, amelyek szövegét Hajós András (Emil.RuleZ!, és minden más, ami gondolkodtat, ha szórakoztat) fordította, amíg egy önvallomásféle lett belőle, Szabó Lőrinc szavaival. Ha a vers lehelete egy pillanatra elfogy, a zene lélegeztet tovább, megírva és rögtönözve. Dinyés Dániel zongorakísérete hetven százalékban improvizáció, az arra napra jutó este és Adorjáni Bálint felszabadító erejű versmondása inspirálja. Mert Adorjáni Bálint nagyon is tud egy óra tíz percig izgalmasan magára maradni a színpadon. Sármosan, mégis egyszerűen együtt mozdul azzal a teherrel, hogy közben jó is legyen, amit megmutat. Érezni lehetett, nagyon akarja, hogy ez a Szabó Lőrinc-est az övé legyen, övé legyen teljesen az összes kimondott szó, darabra elszámolva, az elsőtől az utolsóig. A plakáton Rippl-Rónai József Szabó Lőrincről készült pasztellrajzát is ráigazították. Magára vette, amit Szabó Lőrinc írt, a hátára, a nyakába, a szívére. Lábra kapott vele, elzuhant, magába zárta és kiengedte.
És mondjátok, az Úr tényleg csak annyi, hogy imádni kell? Aki hagyja, hagyja, aztán egyszer abbahagyja. Csak az a tragédia, ami a kutyának is az. Voltaire-re és Don Juanra issza magát, aki bírja. Vagy Villonra. Az Apró képek balladáját dalold, ha nem tudod, ki vagy. Először a szem csókol, aztán a kezem. Egymás partján heverünk.
*****
Különbéke: Adorjáni Bálint és Dinyés Dániel Szabó Lőrinc-estje a Főnixben, szeptember 23-án. Ráadás is volt, egy órányi beszélgetés a közönség és a művészek között. Nagyjából arról, hogy igazából kétféle színház van, szerethető és utálatos, és erről lehetne szalonképesen vitázni, de amíg ehhez nincs tehetségünk, és a hatalom csak egyféle, neki tetsző színházat tart kívánatosnak, sok jóra nem számíthatunk. Vagy csak azért is.
