Muzsikus betyárok

Egyszemélyes országnak egyszemélyes zenekart!

Teddy Harpo, azaz Medve Balázs a jazzből érkezett a blues és a rock and roll világába. 18-19 éves korában kezdett el zenélni, hét évig jazzdobolt. Azt mondja, a blues egyszerűen közvetít érzelmeket, nem úgy, mint a jazz, amely bonyolult harmóniákon keresztül fejez ki valamit. A blues sokkal egyszerűbb, három akkord van, vagy esetleg egy, és egyetlen dalban is tökéletesen végig lehet vinni bármilyen beléd szorult emóciót. Teddy Harpo játszott több zenekarban is, de megunta az alkalmazkodást. One man bandjében egyedül csinál mindent: énekel, gitározik, szájharmonikázik és „tapossa” a lábdobot, amelyet egy ’70-es évekből származó bőröndből barkácsolt. Első lemeze 2018-ban jelent meg. Koncertjén saját, angol nyelvű dalait énekelte és játszotta, a világról, az életről, a halálról. Mocsár blues, „hüvelytágítóval” (talán gitárkellék lehet), dal a mocskos szarról, dög, dög, dög. Blues, blues, blues, hitelesen, megalkuvás nélkül, ami ha néhány embernek bejön, az is több annál, mint amennyit ettől a műfajtól remélni lehet.

B.-A.-Z. megye „cigány punkjai”?

A bátortalan „cigány” jelző a Bohemian Betyars fékezhetetlen és elképesztő tempójú tánczenéjének egyik gyökerére utalna, bár meglehet, hogy csak egy hamis sztereotípia. A zenekar 2009-ben alakult Miskolcon. Műfajilag nehezen besorolhatók, jobb híján a világzene-fiókba kerültek bele. Saját meghatározásuk szerint: őrült folk-punkot játszanak. Zenéjükben megtalálhatók magyar, balkáni és cigány dallamok, erős a népzenei hatás, de ott van a ska és persze a punk is. Hat ember alkotja a bandát, a közepében Szűcs Levente (akusztikus gitár, ének), Palágyi Máté „Kakas” (hegedű, ének) és Kondor Domonkos (trombita). Az első lemezük 2011-ben jelent meg. A fesztiválok hangulatfelelősei lettek, magukat és a közönséget is pörgetik. A berényi koncertjük a Csókos asszony című operett híres dalának, a „Mi, muzsikus lelkek, mi, bohém fiúk…csak hangulat minden minálunk!” bejátszásával kezdődött, és a szörnyű Fiesta kamulatin slágerének (Gyere, érezd…) előráncigálásával ért véget. A két zenei idézet között ezerrel tépett a zenekar, trombitás-hegedűs-punkos, sűrű tánczenével, sűrű szövegekkel, de nem bonyolultan, nagyon mélyre nem mennek, így is jók. Nagy rumlit (roomLi-t…) csináltak a színpadon, feldolgozták Péterfy Bori Szembogarát („Végül úgyis csak egy sóhaj marad minden jó nőből…”), és egy Villon-ballada is becsúszott. A dobon ott virított a jelük: egy fordított csirkeláb / egy világfa / egy eltérített Mercedes-logó. Kinek mi tetszik, mi passzol jobban ehhez az egybeálló, őrült zenei masszához.

Fotó: Gémesi Balázs