Az első, a második és a negyedik éjszaka joga
- Írta: Kun Tibor
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
A csángó fesztiválok éjszakai koncertjeinek egyetlen hátulütője, hogy éjszaka vannak. Ilyenkor a zene az éjszaka virága, kibomlik, és bomlanak rá. A helyszín hagyományosan a Víz utca, a Jászság Népi Együttes (JNE) székháza melletti kis tér, kivéve, ha valamelyik fellépő akkora közönséget vonz, hogy tényleg kicsi az a tér. A XXIX. Csángó Fesztivál éjszakai koncertjeiből az elsőn, a másodikon és a negyediken bőven volt alkalom szakítani az éjszaka pompásan szomorú virágjáról.
Éjféli betyárok
Ferenczi György és a Rackajam komolyan veszi, hogy csak élő zene van, halott zene nincs, mert ebből születnek a legváratlanabb, brutálisan kemény alapú fúziós zenék, amilyen az övék is. Sokadszor játszottak a Csángón, lassan már rájuk is leselkedik az elcsíkzenekarosodás veszélye, de amíg vérlázítóan sok csavarral soulozzák, funkyzzák, bluesozzák össze a magyar népzenét, és olyan gyűjtőkre és adatközlőkre hivatkoznak, mint Petőfi és más magyar költők, vagy Jimi Hendrix, Ganxsta Zolee és Deák Bill Gyula, különösebben nincs miért aggódni.
De abba nagyon belegondolni nem érdemes, hogy miért lehet egyik-másik Hendrix-számot könnyedén ráhúzni egyes magyar népdalokra, hacsak azért nem, hogy itt valahol már nagyon régen megírták a Szegény ember éjszakája soult.
Az 1ső pesti Rackák a Mindenek szerelme lemezt tavaly jelentették meg, egy Babits-vers adja a címet. A népzenész haverokkal, Szalonnával és bandájával, valamint a Söndörgő együttessel játszották fel. A Víz utca színpadán az új album dalai is helyet kaptak, most a barátok nélkül, de Ferenczi Bora énekével, és jól illeszkedtek a jól ismert orgiába.
Csárdafunk? Parasztblues? Betyársoul? Akármi is, unikális, ehhez mit szólsz, ezt nem tudod hová tenni, mi? Semmi felesleges hang nincs a Rackajam muzsikájában. Igaza van Lovasi Andrásnak (nem kell elmondani, ugye, hogy ő miért fontos), hogy Ferenczi György egy beérkezett, virtuóz blueszenész, aki megnézte, hogy mi van azon túl, hogy beérkezett, meg virtuóz, meg blues, hogy új formát keressen azoknak a hangoknak, amiket odabent hall. És azóta népzenét játszik. Lehet, hogy nem autentikusat, de a javából. Mindenesetre a Zöld erdőben de magost, szatmári, így valahogy kell bluesharmonikával gazemberül jól letolni.
Napfivérek, holdnővérek
Balogh Melinda népdalénekes, a BaHorKa lánytrió Ba-ja és a JNE egykori táncosa, idén jelentkezett az első szólólemezével. A cédén, amelynek Napkerék a címe, erdélyi cigány népdalokat énekel, cigány és magyar nyelven, itthoni és erdélyi népzenészek közreműködésével. Ezt a lemezt mutatta be hazai pályán, sok zenészbarát és egy barátnő, Kaszai Lili, a BaHorKa Ka-ja és szintén JNE-táncos, támogatásával. Balogh Melinda ezzel az albummal és ezzel az éjszakai koncerttel olyan cigány énekeseknek, zenészeknek kívánt emléket állítani, akik nagylelkűen megosztották régről hozott tudásukat a táncházmozgalom tanulni vágyó fiataljaival, ahogyan vele is.
A műsor kompakt, a közönség dekoncentrált volt, az énekhangok tisztán, mosolyogva fényesítették a sötétet. A kétnyelvű bánat és az öröm pedig épp annyira volt összeszedett, mint bárhol a környéken, ahol az egyszerű emberek őszintén szeretnek. Hogy a vasgyárban kevés a fizetés, hogy kilyukadt a cserépedény feneke, hogy szeretik a csokoládét, hogy kurva, kurva, bárcás kurva, aki a szegény urát szemben csalja, egy órában százszor.
Gyönyörű humorú kolléganőm azon a véleményen van, hogy a népdalok fele a szexuális örömökről szól. A másik fele meg a szerelmi bánatról, ami utána következik. A népdal mély és árok.
Árok, árok, de mély árok, nem reméltem, hogy így járok. Beleestem, benne vagyok, a szerelem rabja vagyok. Beleestem, benne vagyok, nem láthatok, nem hallhatok.
Turbó góbék
A góbé furfangos, csavaros eszű (székely) ember. Furfangosan keveri a különböző zenei stílusokat a 2007-ben, Budapesten alakult Góbé zenekar, s bár muzsikájuk népzeneként azonosítható, ha egyáltalán besorolható valahová, mert népdalokat gondolnak újra, de túllépnek a népzene, vagy akár a világzene szokásos keretein is.
Berényi koncertjükön is bemutatták stílusuk minden jellemzőjét, a jó arányérzéket, az iróniát (ugrálás és tapsoltatás csak tiszta forrásból, Bartók és Kodály, yo, yo), a szívszaggató tempót, és ügyesen bűvészkedtek, művészkedtek a különböző műfajokban - popos tánczene, reggae, ska, blues, punk - rejlő energiákkal, hangulatokkal.
Táncházas slágereket dolgoznak át, amiket ők is nagyon szeretnek és hallgatnak, mert amúgy a folkközegnek is szerves részei, táncházakban is muzsikálnak, ezért tudják, mi az, ami tetszeni fog átformálva is az embereknek. Három ilyen lemezt készítettek, meg egy másféle negyediket, melyen autentikus népzene hallható. Olyan népzene, amilyenre a hangos sikerű bulijaikat alapozzák.
A Góbé zenekar tökéletes popslágereket csinál a népdalokból, amelyek, tudjuk, jórészt miről szólnak. (Egész este a régi babája panaszát hallgatta, aki éjfél után végre elmondta, mi baja: ő szeretne, de az anyja nem hagyja…)
Akusztikus hangszerekkel húzták, meg egy nagyon jó dobossal. A prímásuk úgy játszott, mint egy bluesgitáros.
A koncert előtt az ecuadoriak tartottak a gringóknak igazi, ringós-rázós latin tánciskolát, valami olyan zenére, amire fűben járó vétek nem elrepülni, de a Góbé zenekar legjobb pillanatai is elég dzsangásak voltak.
