Aranka néni emléke velünk marad

Ott voltunk sokan tavaly ősszel a 100. születésnapját ünnepelni az Ifjúsági Házban, amikor már nagyon elesett, megtört volt, látását is elveszítette. Sajnos szeretett fia - 58 évesen - már itt hagyta őt, ami bizony nagyon megviselte Aranka nénit. Ám segítsége azért volt, hiszen szakszerű gondozását többen is vállalták. Nemrég aztán csendesen elszenderült. Nem érte meg, hogy 101. születésnapján is ünnepelhessék azok, akik tisztelték, páratlan életútját figyelemmel kísérték, netán segítették.

Aranka néni erdélyi magyar volt, református és 100 éven át közösségi ember. 1918. szeptember 27-én, még a Nagymagyarország területén, Kézdivásárhelyen született református családban. Szüleivel 1920-ban Jászberénybe került, így ő már itt, a református iskolában tanulta meg a betűvetés tudományát. Aztán kitanulta a kalapos mesterséget, de a II. világháború alatt önkéntes ápolónőként dolgozott a helyi kórházban. Ezt a pályát folytatta 1945 után, szülésznői képesítést is szerzett, majd férjhez ment. Budapestre került, s hamarosan már az egészségügyi dolgozók szakszervezetének országos titkáraként dolgozott 1957-től egészen 1983-ig.

Nyugdíjasként új életformát kezdett, hobbikertet tartott Pest környékén, és mellette helytörténeti kutatásokba fogott. Családjában sok jeles felmenője volt, s előbb ezek történetét, majd az adott kor más jeles, a Jászsághoz, Jászberényhez is kötődő személyeinek életútját is felkutatta, s leírta. A fővárosi levéltárak és könyvtárak adtak is ehhez segítséget, de nem eleget, a helyszínen – azaz Jászberényben – is folytatta kutatásait. S itt az a pont, ahol összeismerkedtünk, mert a feldolgozott történeteket közzé is akarta tenni.

Először a Jászkürt c. városi újság szerkesztőségébe jött be, s megmutatta a feldolgozott – kézzel írott – anyagai egy részét. Olyan helytörténeti feldolgozásokat, amin csak ámulni lehetett. Így történt, hogy a lapban 1992-től időről időre megjelent egy-egy jeles jászsági személy életútjának, munkásságának története. Nemsokára a Jász Múzeumban is kutatott, s hamarosan dr. H. Bathó Edit igazgatóval is jó barátságot kötött. Ennek eredménye lett, hogy a redemptio 250. éves fordulójának évében, 1995-ben megjelenhetett a Jász történelmi arcképcsarnok c. kötete a Jász Múzeum kiadásában, valamint Jászberény város gyógyszertárainak története 1790-1950-ig c. kiadványa is a városi önkormányzat támogatásával.

A Jász Múzeummal való szoros kapcsolat – és a kutatáshoz kapott szakmai segítség révén – újabb könyveket is megírt. 2000-ben jelent meg a Szegénygondozás, az orvoslás és a közegészségügy története Jászberényben c. munkája, 2003-ban a Jász történelmi arcképcsarnok bővített kiadása, majd 2006-ban a Jászberény temetőiről szóló kötete is.  A várossal, a múzeummal való szoros kapcsolat, valamint sajátos, páratlannak mondható munkássága elismerést vívott ki. Így történt, hogy 2014-ben Pro Urbe Jászberény elismerést vehetett át a városnapi ünnepség alkalmával.

Együtt ünnepeltük a 100. születésnapját is tavaly ősszel. Sajnos, ez a nap már kevéssé volt felhőtlen, mert fia elvesztése után látását is elvesztette, így a nap minden percében segítségre szorult. Azonban a csodás születésnapi ünneplés azért kis erőt adott számára. 

Fotó: Bugyi Gábor

A búcsúzás során mind katolikus, mind református tiszteletadásra sor került, s a Jászsági Hagyományőrző Egylet asszonyai – H. Bathó Edit múzeumigazgató vezetése mellett – népi imádságokat énekeltek, ezzel is hozzájárulva a méltó búcsúzás pillanataihoz.

Sugárné Koncsek Aranka földi maradványai a széles családi/rokoni kapcsolat révén – a Vallus, Koncsek, Sugár család közös nyughelyére, sírkertjébe – kerültek a Fehértói Temetőben.