Kulturális központtá alakul a régi malom és környéke
- Írta: Kiss Erika
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
A jászberényiek régóta várják, hogy a város közepén az egykori Fecske-malom épülete új életre keljen. A Lehel Film-Színház szomszédságában álló tekintélyes épület 2009 ősze óta áll üresen. Azóta gazdát is cserélt, mert régi tulajdonosa, Szatmári Zoltán vállalkozó elcserélte a szintén kiüresedett egykori pártház épületével, s így a malom az önkormányzaté lett. Hasznosítására immár kidolgozott tervek készültek, sőt a kivitelezés is kezdetét veszi. Erről számoltak be a sajtó képviselőinek az illetékesek.
Szabó Tamás polgármester elmondta, hogy a város eddigi történetének legnagyobb projektje valósul meg a malom épületének felújításával, átépítésével és környezetének hasznosításával. Kulturális negyedet alakítanak ki a mozi mellett, amihez nemcsak a malom épületének átalakítása, hanem a Zagyva folyó parti részének hasznosítása is hozzá tartozik. A felújításra váró épületegyüttesben konferencia és rendezvényközpont lesz.
Elsőként az épület felújítása és bővítése (a mozival való összekötése) történik majd meg, s ezzel együtt multifunkcionális kulturális és rendezvénytér alakul ki. A malom épülete és a meglévő mozi így egy épületkomplexummá bővül majd. A malomépület meglévő udvara révén külső rendezvénytér is kialakul, és a Zagyva folyóval is új „kapcsolat” létesül. Az épületegyüttes a kiegészítésekkel és felújítással funkcionális értelmet nyer – mondta tájékoztatójában a polgármester.
E grandiózus elképzelés megvalósításához Jászberény jelentős pályázati támogatást is elnyert, így a kivitelezés is elkezdődhet. Nyolcszáz milliós összegről van szó, ilyen nagyságú pályázati támogatást nyert el a város. A beruházás teljes költsége pedig 1 milliárd 150 milliós összeget takar.
Alvári Csaba, Jászberény főépítésze azt mondta el, hogy a két épületről – a moziról és a malomról – egységben gondolkodtak mindig, azaz konferencia- és rendezvényközpont lesz a felújítás, bővítés és átalakítás végén. Ennek tervezését a Triskell Épülettervező Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. végezte.
Jelen volt Turi Attila is, aki a felújítás, átalakítás terveit készítette. Elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a Kultur-malom tervesésekor az épületek „régiségét” igyekeztek megőrizni, mert a kultúra folyamatosságában hisznek. A régi-új kapcsolat megtartása fontos volt akkor is, amikor a malom és a mozi között megvalósuló új szakaszt „megálmodták”.
A kivitelezést végző EcoSaving Kft. építésvezetője, Szabados Attila arról számolt be, hogy a munkálatok előkészítése már megkezdődött. A jászberényi konferencia és rendezvényközpont a múltban gyökerezik, hiszen az egykori malom – mely 1882-ben épült a Fecske család révén –, immár a város jövőjét is jelképezi. Így egy egységet fog mutatni a beruházás végeztével.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jelentős építési-felújítási munkákkal – a várossal kötött szerződés szerint – 2020 novemberére kell elkészülnie a kivitelezőnek. Így város ismét valami olyan dologgal gyarapodik, mely az itt élőket és a jövőt egyaránt szolgálja majd.