Kutyaharapást szőrivel - Hiedelmek gazdag tárházáról hallhattunk a múzeumban
- Írta: Kiss Erika
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
A Jász Múzeumban nagyon érdekes előadásokra gyűlik össze rendszeresen a látogatók népes közönsége. Legutóbb sem volt ez másként. A múzeum néprajzkutató munkatársa, Kókai Magdolna kápráztatta el a hallgatóságot, mert olyan dolgokról mesélt, melyeket a XXI. században élő emberek nagy része nem ismer, s nem is hallott ezekről.
Az állatokhoz fűződő hiedelmeket is kutatták és kutatják ma is a néprajzosok. A jászsági érdekességekből állított össze az előadó igen gazdag „csokrot”, hogy ámuljunk, vagy éppen megmosolyogjuk, mire is volt képes az ember, a tv-rádió-internet világa előtti korokban. A jászsági emberek a szilaj pásztorkodástól az istállózó állattartásig sok mindennel foglalkoztak az elmúlt évszázadokban. A megélhetésüket ez biztosította. A természet-közeli életfeltételek számos megfigyelésre ösztönözték a gazdákat, hogy a változásokhoz alkalmazkodni tudjanak. Így az állatokhoz is sokféle hiedelem kapcsolódott, melyek több száz éven át maradtak fenn.
Már az is fontos, hogy a természetfeletti lények állatok alakjában jelentek meg a mondákban. A pacsirta – pipiske-fecske – létezése kapcsán mondókák is születtek, s varázslás is kapcsolódik hozzájuk. A galamb a szentlélek jelképe volt, s az máig. Ismerjük ma is, ha egy házban van fecskefészek, az a házat is védi – így tartotta a régit hit, de ha alacsonyan szálltak, az esőt jelzett, s így van ez máig. Ám akkor is eső várható, ha a gyöngytyúkok nagyon hangosak – tudtuk meg Kókai Magdolnától.
A gólyákhoz számos gyermekmonda kötődik, mert ezeket is megőriztük. A pók – bár nem szeretjük a lakásban – még szerencsét is hozhat, így tartották régen az emberek. A béka az időjárás változásai kapcsán volt „aktív”, de a népi gyógyászatban és varázsláshoz is használták eleink. A patkány és az egér nem volt kedvelt állat, mert károkat okozott az embereknek, így azok eltávolítására mágikus cselekvéseket tettek. Ez főként a molnárok számára volt fontos, hiszen munkájuk eredményét érintette egy-egy rágcsáló megjelenése és károkozása a malomban.
A pillangóról azt tartották a régi korokban, hogy pénzt hoz – ezért szeretjük talán ma is. Kókai Magdolna előadásában a haszonállatokról fennmaradt hiteket is részletesen felvázolta. Így megtudhattuk, hogy a disznó az egészségünket védi, a szerencsét pedig befelé túrja! A tehén is nagyon fontos állata volt a családoknak, hiszen a tejét, húsát, bőrét sokféle módon használta az ember. Így aztán, ha rontás érte a kedves jószágot, azt sokféle módon igyekeztek eltávolítani. A juh olyan „okos” volt, hogy az időjárást is megjósolta, pl. a tél hosszát és a hideg mértékét is, csak azzal, hogy milyen – erős, vastag – bundát növesztett.
Azt ma is tudjuk, ha egy lópatkót találunk, az szerencsét hoz. Így egy elhagyott – s megtalált lópatkó máig ott lóg az erkélyem falán – igaz, a szerencsére még mindig várok, mert időhatár nélkül érvényes a hiedelem.
A régi korok emberei a baromfiakkal kapcsolatban is számos hiedelmet őriztek, s ezeket is ismerhetjük a néprajzkutatók szorgos munkája révén. A tojás szépség-varázslás kapcsán volt fontos. Ám a szép és egészséges tojás az újszülött babák számára is a lehető legjobb ajándéknak számít még ma is. A háziállatokhoz is több hiedelem kapcsolódott az elmúlt évszázadok során. Mert a kutyaharapást szőrivel gyógyítjuk – még ha, csak áttételesen is. A macska viszont rontó hatású is lehet, mert az eretnekség jelképe is. Feketemacska képében viszont boszorkányt vagy akár ördögöt is láttak eleink. Az úton előttünk átszaladó macska – ha balról jobbra tart – az bizony nekünk nem szerencsés!
A néprajzosok a hiedelmeket most is gyűjtik, mert Kókai Magdi előadása is bizonyítja, máig lehet olyan érdekes történeteket találni, melyek gazdagítják az emlékek tárházát. Így pedig a régi korok emberének világáról is többet tudhatunk.
